A hamupipőke-fiu
Jártában-keltében, csibukot szíttában, virágillatot szagolva, kávéját iszogatva, elér egy útszéli kemenczéhez. A kemenczénél egy öreg és kérdi a fiútól, hogy mi járatban van. Elmondja a fiu a húga esetét, hogy a három arczú devet megy keresni, nem nyugszik addig míg meg nem öli.
«Nem ölöd meg addig a devet – mondja az ember – míg meg nem eszed itt ezt a kemenczében sült kenyeret». Gondolja a fiu, ez ugyan nem nagy dolog, veszi a kemenczéből a czipókat és alig hogy egyet harap belőlük, hagyja ott a kemenczét emberestűl, kenyerestűl, majdhogy szét nem pattant tőle.
Alig halad egy-kettőt, meglát az úton egy nagy kazánt, a kazán tele borral és a mint itt is kérdi tőle egy ember az útját, megint elbeszéli a baját a devvel. «Nem mész a devvel semmire – mondja ez is – ha ki nem iszod ezt a bort.» Inná a fiu, de «jaj a gyomrom, jaj a bélem», ugy elszaladt, hogy meg sem állana, ha két híd nem volna előtte.