Vaskalapos János

Olvasási idő: 11 Perc Volt egyszer egy szegény öregasszony, volt neki egy nagy, rongyos fia, úgy hívták: Vaskalapos János. A szomszédok is mondogatták, hogy ne tartsa már tovább, küldje valamerre szolgálni, meg az is unta már az otthonlétet, hát kérte az anyját, készítsen neki útravalót.

Az úton aztán találkozott egy másik szolgafiúval, látja, hogy alig vánszorog, kérdi tőle:

– Mi bajod van?

– Szolgáltam egy gazdánál, de olyan rossz gazda volt, hogy aki nála szolgált, s nem úgy dolgozott, ahogy ő akarta, szíjostort vágatott a hátából, és elzavarta a háztól.

Azt mondja erre Vaskalapos János:

– Hol lakik ez a gazda, mert én elszegődnék hozzá.

– Találsz arra egy szép magas házat, ott lakik, de el ne szegődj hozzá, hacsak nem akarsz a mi sorsunkra jutni!

– Meglátjuk – mondta Vaskalapos János, és illedelmesen beállított a gazdához.

– Mi járatban vagy?

– Szolgálatot keresek. De mondja meg előre, mi a dolgom.

– Itt nálam nem sok a dolog – mondja a gazda -, csak az udvart kell rendben tartani, meg a földet meg ami még akad. Mit kérsz ezért?

– Nem kérek én egyebet, gazduram, csak azt, hogy ha rendesen kitöltöm az időmet, üthessek egyet a kisujjammal a gazduram fejére.

Erre a gazda nagyot nevetett.

– Mást kérjél! Van itt gabona, minden! Kérhetsz akármit, az idődet úgysem töltöd ki nálam.

– Majd elválik, kitöltöm-e vagy sem.

Másnap az udvart szépen rendbe tette. Csak nézett a gazda. Harmadik napon meg felpakolták az ekét a szekérre, befogták az ökröket a szolgálóval, s kimentek szántani.

– Ennivalót nem teszek, majd viszem utánatok – mondta a gazda.

Jól van, befogtak, elkezdték a szántást, a szolgáló hajtotta az ökröt, János meg az ekét tartotta. Jó magasan járt már a nap, de még a reggeli sem érkezett meg.

– Nem szokott ez a gazda korán kijönni az ennivalóval – szólott János.

– Azt várhatjuk, mert sose jön ki – mondta a szolgáló.

– Ne búsulj, van itt ennivaló.

Kiértek szépen a föld végére, az egyik ökröt rögtön fejbe vágta.

– Na, látod, most már van mit ennünk, szedjél tűzrevalót.

Tüzet gyújtottak, nyársra húzták, meg is ették az ökröt ketten. Ebédre meg a másikat. Indultak hazafelé este, a szolgáló kinyitja a kaput, látja a gazda, hogy csak két ökörrel jöttek, kérdi Jánost:

– Fiam, hol van a másik két ökör?

– Azokat biz megettük. Enni kellett valamit, hát megettük.

– Jól van, fiam – felelte rá a gazda.

Odabent mondja is a felesége:

– Na, most akadtál béresre, ez téged tanít meg, nem te őt!

S elkezdtek nagyban tanácskozni, hogy mi legyen, mert ez tönkreteszi őket.

– Hallod, gondoltam én valamit. Próbáljuk meg, küldjük el őrletni az ördögök malmába – javasolta az asszony.

A szekeret másnap megrakták búzával, befogtak négy ökröt, és indult János az ördögök malmába. A gazdája azt remélte, hogy oda sem talál, csakhogy ő meglelte a malmot, s bekiáltott: