Nemtudomka

Olvasási idő: 5 Perc

– Nem tudom – azt mondja.

Jelenti a királynak, nézze meg, mivé lett a kertje! Hát annak is felakadt szeme-szája. Nekitámadt Nemtudomkának:

– Délután megint templomba megyünk, s ha a kertet helyre nem állítod, míg onnan hazaérünk, felhúzatlak egy fára! Megértetted?!

– Nem tudom.

– De én tudom majd, meglásd!

Aztán ahogy a palota üres lett, belefújt a sípjába Nemtudomka, ott termett a kis ló, s kérdezte mindjárt:

– Bántottak-e?

– Nagyon kis híja volt.

– Szerencséjük, hogy nem bántottak mégsem!

Akkor felült a kis lova hátára, háromszor körbelovagolt a kerten, s háromszor szebb lett minden, mint volt. A legkisebb királykisasszony meg most is kileste, odaszaladt hozzá megint.

– Ásó-kapa válasszon el bennünket, tenálad nincs különb ezen a földön!

– De a titkomat ne áruld el ám! S magad gyere, ha beszélni akarsz velem, másoknak én Nemtudomka vagyok.

De érkezett három testvér királyfi, hallották, hogy a francia királynak is van három igen szép lánya, így hát eljöttek lánykérőbe. A két idősebb lány hamar szerelmes lett a kérőkbe, csak épp a legkisebb nem állt vélük szóba sem.

– Hogy mennék én ilyenhez?! – válaszolt nyersen a szép szavakra.

– Hogy beszélhetsz így egy királyfiról?! – támadt neki az apja.

– Csak mert nem adnám érte Nemtudomkát!

Ekkor jött rá az apja sok mindenre, s olyan mérges lett, hogy rángatni kezdte.

– Na, hogyha néked Nemtudomka kell, összecsaplak a tyúkólba vele!

De a tyúkólból drága szép szoba lett egyetlen sípszóra. Gyémánt sütött felülről. Boldogan éltek Nemtudomkával, könnyen hagyták, hogy a két nővér gúnyolódjon rajtuk.

Elmúlt a lakodalom, a két sógor vadászni ment, hívták Nemtudomkát is, de csak csúfságból:

– Na, gyere vadászni te is, udvari bolond!

– Nem tudom – válaszolta.

De elment a sógorai után ezüstös szép ruhában, s benn az erdőben mondja neki a kis ló:

– Itt vadásznak valahol a közelben.

Lőtt egy szép aranyőzet, s a lövésre előkerült a másik két királyfi. Nem ismerték fel, meghajtották magukat előtte, hogy még ilyen szép vitézt sose láttak.

– Nem veszitek meg ezt az aranyőzet? Nektek adom a jegygyűrűtökért.

Azt mondja az egyik a másikának:

– Adjuk oda.

Felpakolták az őzet, ő meg a jegygyűrűket zsebre tette, s mire a két sógora hazaért, már az udvart sepregette.

– Látod, milyen szép vadat hoztunk?

– Nem tudom – válaszolta vissza, ahogy szokta.

– Nem is tudsz semmit, nyomorult!

Az öreg király meg egyfolytában dicsekedett, hogy a két vő micsoda jó vadász, Nemtudomka pedig elmesélte otthon a feleségének, mivel hencegnek, mit adtak a dicsőségért cserébe.

Ment a két sógor másnap is vadászni, hívták csúfságból, gúnyolták is. Most is utánuk ment, de most aranyruhában, s aranylibát lőtt.

– Megveszitek-é? Nektek adom, hogyha ezt a két aranygyűrűt rásüthetem a feneketekre.

– A, semmi az! – Még erre is rálettek, csak elvihessék az aranylibát, ő meg, mire a másik kettő megjött, már az udvarban tett-vett.