Mese a királyleányról, aki palotájából mindent látott, ami az országban történt

Olvasási idő: 5 Perc

Volt egyszer egy szépséges királyleány. A kastély tornyában, ahol lakott, volt fönn egy szoba tizenkét ablakkal. A toronyszoba valamennyi ablakából látni lehetett az egész birodalmat, az elsőből azonban csak úgy-ahogy, nem minden egyes szögletét az országnak; a másodikból valamivel többet, a harmadikból még többet, és így tovább, míg végül is a tizenkettedik ablakból mindent teljes élességgel látott, úgyhogy tekintete elől semmi sem maradhatott elrejtve, ami a birodalom területén a föld fölött és föld alatt történt.

Ez a királyleány kihirdette, hogy ahhoz megy feleségül, aki úgy el tud rejtőzni, hogy még ő sem képes megtalálni. Az azonban, aki próbára jelentkezik, és ő megtalálja, életével lakol.

Eddig már kilencvenheten tették kockára az életüket, a királyleány azonban valamennyiükre ráakadt, és így a fejüket karóba húzatta.

Ezután sokáig senki sem jelentkezett, és a királyleány nagyon örült ennek, mert esze ágában sem volt férjhez menni.

Végül azután megint jelentkezett három fivér.

Először a legidősebbik tett próbát. Elbújt egy olyan lyukba, amelyikben mész volt, a királyleány azonban már az első ablakból meglátta és előhívta, aztán leüttette a fejét.

A második fiú a kastély pincéjébe rejtőzött. Őt is észrevette a királykisasszony már az első ablakból, előhívta, lefejeztette, és a fejét odatűzette karóra a többiek mellé.

Mikor azután a legfiatalabb fiú jelentkezett, és elébe járult, először egy nap gondolkozási időt kért, és azt a kegyet, hogy az első két ízben kegyelmezzen meg neki a királyleány, ha meg is találja. Ha aztán harmadszor is ráakad, hát akkor nem bánja, ha odavész is az élete. A királyleány szívesen beleegyezett, mert álmában sem gondolt arra, hogy ennek a fiúnak sikerülhetne az, amint már annyi más rajtavesztett.

Megkapta hát a fiú az egy napi gondolkodási időt. Mikor azonban látta, hogy hiába töri a fejét, hová is rejtőzhetne, fogta a puskáját, és elindult vadászni, hogy egy kicsit elterelje a gondolatait.

Először egy hollót kapott puskavégre. Amikor éppen meg akarta húzni a ravaszt, a madár így kiáltott feléje:

– Kérlek, ne oltsd ki az életemet, és én meghálálom neked!

A fiú erre leeresztette fegyverét, és továbbment.

Nemsokára egy tóhoz érkezett, és itt egy nagy halat lepett meg. Éppen meg akarta húzni a ravaszt, amikor a hal ezt kiáltotta esengve:

– Ne lőj le, kérlek, és én meghálálom neked!

Erre megint csak leengedte a puskáját, és továbbment.

Akkor egyszer csak meglátott egy sánta rókát. Felemelte a puskáját, és lőtt, még mielőtt a róka körülnézhetett volna. Mivel azonban golyója célt tévesztett, a róka így kiáltott feléje könyörögve:

– Jöjj ide inkább, kérlek, és húzd ki a tüskét a talpamból!

A fiú odasietett, és teljesítette a róka kérését, de utána meg akarta ölni az állatot és a bőrét lenyúzni.

A róka azonban így szólt hozzá:

– Könyörgök, hagyd meg az életemet, és meglásd, még meghálálom neked!

A fiú hallgatott a kérésre, és futni engedte. Így aztán egyetlen vadat sem ejtett, és üres kézzel kellett hazatérnie.

Másnap azonban el kellett rejtőznie, de mivel még mindig nem tudta igazán, hová is bújhatna, kiment az erdőbe a hollóhoz, és megszólította: