Mese a két fivérről, akik nagyon hasonlítanak egymásra

Olvasási idő: 5 Perc A folyóparton állt egy kunyhó, élt benne egy öregember meg egy öregasszony. Nem volt sem­mijük, csak egy kutyájuk. Nyáron az öregek halásztak, télen az öregember csalival horgászott, az öregasszony pedig a lent fonta otthon. Egyszer jön haza az öregember a horgászbottal, és látja, hogy az öregasszonynak két fia született. Megörült az öregember és mondja:

– Felneveljük a fiúkat, és vadászok lesznek belőlük.

Eltelt néhány év, szép legényekké serdültek a fiúk, és nagyon hasonlítottak egymásra. A kérésükre az apjuk vett mindkettőjüknek egy-egy lovat, és elengedte őket a nagyvilágba, hogy próbáljanak szerencsét. Mezőkön, erdőkön lovagoltak át, és elértek egy útkereszteződéshez. Ott nőtt egy fenyő. A fivérek megálltak, és így beszéltek:

– No, ha mi ketten együtt lovagolunk, akkor semmi jót sem tudunk meg; az egyikünk menjen az egyik, a másikunk a másik úton tovább.

Miután így megegyeztek, mindketten bedöftek a fatörzsbe egy-egy kést, és megbeszélték: bár­melyik is jöjjön ide elsőnek, azonnal megnézi a másik kését. Ha a kés fényes, az azt jelenti, hogy a tulajdonosa ép és egészséges, de ha valamelyik kés megrozsdásodott, akkor annak a tulajdonosa már nem él. Ezután elbúcsúztak egymástól és ellovagoltak: az idősebbik jobbra, a fiatalabbik balra. Az idősebbik, ahogyan ott lovagolt, találkozott egy nyúllal. Már le akarta lőni, de a nyúl megszólalt:

– Ne lőj le engem: ha bajba kerülsz, megsegítelek!

Életben hagyta a nyulat, ezért a nyúl követte.

Tovább lovagolt a legény, és találkozott egy farkassal. Le akarta lőni, de az is kérte, hogy ne lője le. Megígérte, hogy segít neki. Eztán a farkas is követte. Ilyen módon találkozott később egy oroszlánnal is, meg egy medvével is. Mindezek az állatok megígérték neki, hogy ha baj­ban lesz, majd segítenek neki, és mindegyik követte őt.

Odaért egy városhoz és látta, hogy az egész város fekete, gyászba borult, és az emberek is gyász­ba voltak öltözve. A legény, amikor meg akarta tudni, hogy miért ez a gyász, megkér­dezett egy pásztort, aki az út mellett állatokat legeltetett. Azt a választ kapta, hogy a király­lányt a kilencfejű sárkánynak ígérték, ami egy köves barlangban él. Minden évben egy embert akar felfalni, ezért sorsot vetnek, hogy kinek kell a sárkány torkába mennie. Idén a király­lányra került sor, ezért öltözött az egész vár és minden ember feketébe.

Ezt hallván a legény, rácsapott a lovára és belovagolt a városba. Amint ott lovagol, látja az emberek tömegét és a magas kocsin ülő királylányt, akit éppen visznek a halálba. A legény minden állatával megy utánuk. Elvitték a lányt oda, ahol egy barlangban élt a sárkány, ott­hagyták egyedül, és amikor a sárkány előbújt a barlangból és már-már rávetette magát a királylányra, kitátotta a pofáját, hogy lenyelje, a legény azonnal ráeresztette a vadakat. Az orosz­lán meg a farkas megragadta a sárkányt és belevájták a karmukat. A medve a markába fogta a farkát, fogta, hogy el ne fusson. Akkor a legény odaugrott és karddal levágta a sár­kány­nak mind a kilenc fejét. Miután levágta, kivágta belőlük a nyelveket, beletette a tarisz­nyájába és mondta a királylánynak:

– Most eredj haza! A sárkány már nem él.