A Bűvész bosszúja

Olvasási idő: 2 Perc Némethonban Hamelát a régi századokban, egyszerre csak meglepte egy polczegér tábor. A fegyvertelen ellenség roppant pusztitásokat vive véghez a város éléstárában. Mindent elkövetett a jámbor polgárság elűzésére, kipusztitására, de teljességgel nem sikerült. A város ily elkeseredésében egy férfi jelenik meg, ki megértvén a szomoru helyzetet, azon ajánlatot teszi, mikép jó fizetésért elfogja pusztitani. A város kapott rajta. És az idegen, mert észrevette, hogy mindent kérhet, felette nagy árt szabott. Azonban a mit kért, kevés alku után megigérték. A város kiváncsian várta, mint fog nagy vállalatához, s igen meglepve érzék magokat, midőn a férfi elő áll, bűvös sípot vesz elő, megfujja, rajta indulót kezd. A nép várta mi lesz belőle. Egyszer csak az egész városban mintha toborzás folyna, az egerek az utszákra kezdenek kitánczolni, s el a bűvész körébe, ki sípjával meg nem szűnt őket mulattatni. Ekkor megindult a város mellett folyó Visurgis felé, a had tánczolva követte őt: az egerek aprója, nagyja ugy el volt bájoltatva, hogy mind egyig be tánczoltak a folyóba, hol sirjokat lelék. Egér nem volt már; tán vándorló természetöknél fogva tovább mentek, vagy a bűvész vitte el, az reánk nézve mindegy. De elég hogy a fogadás teljesítve lőn, s az idegen elő állt megigért dijáért. A jámbor hamelai lakosok miután az egér sehol sem volt, vonakodtak erszényökbe be nyulni; elébb kereken megtagadák, s még csodállák: hogyan követelhet oly csekély sipolásért jutalmat. A bűvésznek a kijátszás igen keserü köszönetnek tetszett. Elmondá mikép ő művészetét, nem fáradságát kivánja tekintetbe vétetni, s azon roppant hasznat, mit esze által elő idézett. Nem használt semmit. Jól van tehát – szólt a bűvész – megboszulom magamat. A lakosok kétségbe hozák boszuját tudományostól. Feltette tehát magában, a legkeserübben éreztetni sipjának bűverejét. – Eltűnik darab ideig. Mikor nem is gondolnák, ismét megjelenik Hamelában. Vasárnap volt, a vallásos nép éppen templomozék. Más sipot vesz elő: s miként egykor a polcz-egerek, ugy most a gyermekek négy évestől, fel husz évesig jőnek mozgásba. Bejár minden utszát, felszed minden apróságot, s a felgyült gyermek tábor előtt kiindul a városból, de most nem a folyó felé, hanem a közelében eső Koppenbergre. A gyermekek utána, felviszi a hegyre, sípján játszadozva bemerül a hegy mély barlangjába, s a gyermekek követik; ugy, hogy midőn az apák, anyák a templomból kijőnek, alig maradt, ki hűlt nyomára vezesse az elrabolt gyermekeknek. Ekkor ismerték el, mi nagyot vesztének szűkmarkúságukért. De késő volt már a bánat, mert a gyermekeknek híre is elveszett. Földalatti barlangok üregein keresztül, úgy elvitte őket, hogy Erdélyig jövének. Végre itt az almási kő-lyukán ki hozta őket, s kik hosszas vándorlásokban, már fel is nőttek volt, letelepítette ide; s ezek maradékai a mai szászok.