Így megy, amikor ostobának neveznek

Olvasási idő: 3 Perc Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy gazda, akinek három fia volt: két okos, egy ostoba. Az idősebbeket – azokat az okosakat – kitaníttatta fazekasoknak, de az ostobát otthon tartotta, mert az semmilyen munkára nem volt alkalmas. De az ostoba otthon sem sokat dolgozott, többnyire csak a kemencepadkán heverészett.

Később, amikor az apjuk meghalt, az idősebb testvérek, a fazekasok lettek a gazdák az apjuk házában, és kilökték onnan az ostobát, mert az semmire sem képes. Az ostoba elgondolkozott: „No, ha semmire sem vagyok képes, akkor nem vagyok képes!”

De az okos testvérek, miután gazdák lettek, még okosabbak akartak lenni: kiokoskodták maguknak, hogy hogyan éljenek szolga nélkül, elég, ha van egy lány háziasszonynak, de azt a kis földdarabot még maguk is megművelhetik, és időközben csak fazekassággal foglalkoznak, és így gyorsan, nagy gyorsan meggazdagodnak, vesznek még egy házat, talán földet is, és úgy fognak élni, mint Marci Hevesen, de az ostobának nem kell semmit adni, csak a maradékot, ingyen megszolgálhat, az élelemért.

És akkor az okos fivérek teljesen átadták magukat a munkának, erre kellett gondolniuk: a vagyon hadd jöjjön magától át az ablakon, az ajtón. Gyorsan szántottak, gyorsan csinálták a fazekakat, majd ismét gyorsan fazekakat, ismét gyorsan szántottak – csak ezt. És amikorra már az egész ház és udvar tele volt fazekakkal, csöbrökkel, az ostoba testvérüket elküldték egy nagy szekérrel Rigába, hogy adja el mindet, a lehető legdrágábban, és hozza haza a pénzt – minél többet, annál jobb!

Az ostoba azonban ezt mondta: nem hozhatja mindet, neki is kell valamennyi pénz a kiadásra, de a testvérei odavágták neki: „Nincs eléggé tele a hasad? Még mi másra kell pénz?”

„Az istenért, csak hozzá ne nyúljon a pénzhez.”

Az ostoba így szólt: „Rendben, nem nyúlok hozzá, még csak rá sem nézek a pénzre!” – és elment. A rigai piacon megkérdezték: „Mennyit akarsz darabjáért?”

„Mennyit akarok? Mennyit is akarhatok? Rám parancsoltak, hogy ne nézzek a pénzre, és akkor nem is akarok ránézni. Vegyétek a fazekakat, és ne is kérdezzétek, hogy mennyit aka­rok!”

Ah, te jóságos! A vevők megörültek, hogy ingyen vannak a fazekak, – vették, ahogy tudták, egymás kezéből rángatták. Még be sem esteledett, de a szekér már ki is ürült, és a legény fütyörészve ment hazafelé.

Amikor hazaért, a testvérei meg sem várták, hogy behajtson a kapun, máris kérdezték tőle: „Te ostoba, hol a pénz?”

„Hol a pénz? A pénz Rigában van!”

„Hát akkor hol vannak a fazekak, ha a pénz Rigában van?”

„A fazekak is Rigában vannak. Már a szekérrel többet is elvinnének, mint amennyi nektek összegyűlt, de a pénzt csak nem adják hamarabb, amíg az összes fazekat el nem viszik.”

A fivérek hallva, hogy a rigaiak mennyire megkívánták a fazekakat, sajnálták, hogy több nincs; elküldték a rakományt, majd egy másikat; és az ostoba, ostoba is maradt, de amit kell, azt meg kell tenni, szembeszállhat az okosakkal? nem! Ezért csak tette, tette a dolgát – és ősszel elvitte az utolsó rakományt is – de most már meg kell hozni az összes rakományért a pénzt; ha nem, az okosak már megmondták – megkeserülöd! Az ostoba elgondolkodott: „Drága dolog az élet, és most vége lesz.”