Huncut a bíró

Olvasási idő: 3 Perc Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy huncut bíró. Volt több is, de én csak ennek a történetét tudom, s mindét úgysem győzném elsorolni.

De ez a huncutok közt is huncut volt. Cselédséget nem tartott, hogy ne kelljen fizetni nekik, s ha valami munka akadt, kihajtotta rá a falu népét. Sosem fizetett egyebet, mint hat napra a hetediket. Még azt sem mindig, volt, hogy vasárnap is dolgoztatott. Ha meg valaki ellenkezett, deresre húzatta.

Egyszer is az történt, hogy kivitte a falu népét almát szedni.

Óriási nagy kertje volt, tele almafával, nem ám egy-két sor, hanem egész erdő. És még azt is kidoboltatta, hogy mindenki hozzon tarisznyát magával, mindenki a maga kenyerén dolgozik, ő senkit fel nem hizlal!

Ismerték már a faluban, milyen “jó ember”, mégis úgy gondolták, esznek almát, ha megéheznek, nyomtató lónak sem kötik be a száját. Senki nem vitt tarisznyát.

Igen ám, de annyi volt a pallér, kisbíró, mint a kutyában a bolha, nem lehetett azoktól almába harapni, pedig hegyeket hordtak össze belőle a kert végében.

“Megállj – gondolták az almaszedők -, ha nem hagysz enni, eldugunk belőle!”

Így aztán a legények bokában elkötötték a gatyaszárat, megrakták a szép piros almából rendesen. A lányok meg az ing derekát rakták meg. Mikor aztán rájuk esteledett, s nem volt holdvilág, hogy dolgozhattak volna, odaállt a kertkapuba a bíró megvizitálni (ellenőriz, megvizsgál) őket. De hát nem látott almát náluk.

Majd az egyik lányt, ahogy jól megnézi, felakad a szeme.

– Hát te?! A mindenségit a világnak, hisz te állapotos vagy! Micsoda szégyen! Feküdj csak végig a deresen! Hé, te! Csapjatok rá huszonötöt!

Erre a többi lány is meggondolta a dolgot, eldobálta az almát.

Épp egy legény következett. Azt is nézi a bíró.

– Hát te?! Mindig panaszkodtok, hogy nincs kenyér, kevés a kereset! Mégis olyan dalmahodott (testes) vagy majdnem, mint én! A lábad beillenék oszlopnak a tornácomra, a farod egész saroglyára való! Elfér rajta a mogyoróvessző! Hé, verjetek rá vagy ötvenet!

Így aztán a legények is eldobálták az almát.

Hanem most már azt mondta a falu, hogy csak sok, ami sok! Nem szenvedik szó nélkül a bíró gazemberségét, panaszt tesznek ellene. A megbotozott leány meg a legény menjen a főispán elé!

Hallgatja őket a főispán, csóválja a fejét, jól néz ki, ha ezt a király meghallja!

Hogy egy falusi bíró is királykodik! Ígérte, hogy utánanéz, kivizsgálja a dolgot töviről hegyire. De azt ő sem ígérte meg, hogy nem üzen a bírónak előre mindenről. Merthogy komája volt a bíró.

Megérkezett az ötös fogaton, a falu még mindig almát szedett, de a bíró kidoboltatta, hogy ne hozzon senki elemózsiát, mindenki a vendége. Birkát vágatott, muzsikásokat vitetett a kertbe.

– Mulassatok, fiaim, lányaim! Egyetek almát is, ha jólesik! Nem sajnáltam én tőletek soha!

Így aztán a követséget járt legényt meg lányt megint deresre húzták, amiért hamisan vádaskodtak a derék bíró ellen. Úgy bizony!

Hanem a huncut bíró éjjel sajnálta már, amit megettek az almaszedők.