Hogyan tanította meg a róka a farkast halászni?

Olvasási idő: 2 Perc

A farkast olyan alaposan helybenhagyták a falusiak, hogy néhány napig az orrát sem merte kidugni. De nemsokára újra elfogta a szörnyű éhség, és ez kényszerítette, hogy élelem után induljon.

“Ha most az enyém lenne a fele annak a halnak, amennyivel múltkor többet ettem a kelleténél, most igazán beérném vele. De hát ennek a töprengésnek a világon semmi értelme! Tíz »lenne« nem ér fel egy »van«-nal!”

Ekkor eszébe jutott komája, a róka, és izzó bosszúvágy öntötte el:

“Most rögtön odamegyek, és alaposan megleckéztetem!”

Mikor odaért a róka kotorékja elé, az éppen az ajtó előtt heverészett, és egy angolnát rágcsált, amit a halászoktól lopott. Látta azonban közeledni a dühöngő farkast, és kissé beljebb húzódott a házába. A farkas észrevette, hogy ilyenformán nem árthat neki, ezért barátságos hangon szólt hozzá:

– Mit eszel, komám?

– Fölséges angolnát – felelte a róka. – Magam fogtam.

A farkasban ellenállhatatlanul tört fel az éhség, és szájában összefutott a nyál, amikor visszaemlékezett rá, hogy milyen finom íze is volt a sok halnak legutóbb.

– De jó lenne, ha én is tudnék halakat fogni magamnak! Nem tanítanál meg arra, hogyan kell halászni?

– Tudod, komám, éppen elégszer volt már alkalmam tapasztalni, hogy tenálad hálára nem számíthat senki. De hogy lásd, milyen hűséges barátod vagyok, hát mégis megtanítalak halászni, és akkor annyi angolnát foghatsz, hogy hosszú ideig elélsz rajta. Előbb azonban esküdj meg, hogy semmi rosszat nem forgatsz a fejedben!

– Esküszöm hát az éjszaka világosságára, hogy énmiattam semmi rossz sem érhet téged!

Erre a róka előjött, és elvezette a farkast a jégre, amelyiken a halászok röviddel előbb az est folyamán léket vágtak.

– Na most engedd itt bele a farkadat jó mélyen a vízbe, és majd meglátod, mennyi halat fogsz vele egykettőre! De addig maradj csendben, amíg jó sok hal rá nem harapott, mert különben elriasztod őket.

A farkas úgy tett, ahogyan a róka mondta. Hideg, holdvilágos éjszaka volt, így a lék csakhamar befagyott. Egy idő múlva a róka megkérdezte:

– Na, komám, van-e már rajta egynéhány?

A farkas megpróbálta kissé megemelni a farkát:

– Igen, úgy érzem, hogy már van rajta egypár.

– Maradj csöndben komám, nehogy elmenjenek – mondta a róka.

A farkas szívesen szót fogadott, mert szeretett volna jó fogást csinálni, és nagyon félt, hogy nem lesz elég sikeres a halászat.

Hosszú-hosszú idő után egyszer csak újra megszólalt a róka:

– Na, komám, most már elég lesz, különben nem tudod majd, mit is kezdjél a töméntelen hallal, és tudod jól: túl sokat enni nem egészséges!

A farkas erre elkezdte húzni a farkát, és eleinte örvendezett, hogy az olyan nehezen jön kifelé, mert azt hitte, hogy a sok hal az oka. De akármennyire erőlködött is, a farka csak nem mozdult.

– Várj, mindjárt hozok segítséget – mondta neki a róka, és azzal elfutott a farakások irányába.

A favágók meglátva a rókát, dorongokat ragadtak, és elkezdték kergetni. Ravaszdi koma azonban sarkon fordult, és visszafutott oda, ahol a farkast hagyta.