Hogyan ismert meg egy leány két fiút igazán?

Olvasási idő: 2 Perc

Két legény ugyanazt a leányt szerette. Az egyikük gőgös, kiállhatatlan alak volt, a másik szegény, becsületes fiú. A leány szerette volna megtudni, hogyan gondolkodnak igazában a szívük mélyén. Mert a leány előtt a gőgös is nagyon összeszedte magát, s így a lány nem tudta, igazában hányadán is áll vele.

Ezért aztán egy este jól beburkolózott a kendőjébe, és a fiúk ablaka alá ment hallgatózni.

Először a szegény legény ablaka alá állt. Öröm volt látni, ami ott a szeme elé tárult. A fiú szerényen és nagy egyetértésben ült édesanyjával az asztalnál, és répalevest ettek. Szépen beszéltek egymással, és derűs vidámság árasztotta el az otthonukat.

Ezután a gőgös legény ablakához ment a leány, de attól, amit ott látott, bizony még az epéje is felforrt. Ott ugyanis a fiú szidta a szegény anyját, ocsmány szavakat szórt a fejére, s végül még meg is verte, mivel nem tudott neki vacsorát adni. A szegény asszony sírva mondta:

– Az életemet is szívesen odaadnám azért, hogy valamit adhassak neked enni, bárcsak lenne valami élelem a házban. De hát semmi egyeben nincs, csak ez a kovász!

Mikor aztán a fiú kitombolta magát, végül fogta a kovászt, és éhesen falni kezdte az asztal sarkán, miközben anyja a tűzhelynél ült és sírt. A leány éppen eleget látott. Ha módjában áll, hát legszívesebben széttépte volna ezt a szívtelen gonosz fiút.

Másnap este bál volt, ahova elment a gőgös legény is, meg a szegény is. A gőgös lenézően végigmérte a szegény fiút, folyton a lánnyal sétált, és előkelő dolgokról beszélt neki. A szegény fiú ezalatt szerényen meghúzódott egy sarokban, és csak néha emelte tekintetét a leányra, de úgy érezte, hogy az a szívébe lát, és megérzi, milyen igaz szívvel szereti őt.

Mikor aztán a zenekar rázendített, a gőgös fiú táncba vitte a leányt, aki nem valami szívesen tartott vele, és ahogy ott forogtak, ezt énekelte a fiú fülébe:

Mint a borz, büdös vagy, Esténként kovászt falsz!

A legény ezt hallva elsápadt, majd belesárgult a szégyenbe, mert rájött, hogy a leány mindent tud. Hirtelen sarkon fordult, és otthagyva a leányt, úgy rohant ki a bálteremből, mintha üldöznék.

A szegény fiú sokáig nézett a leányra, és nem tudta, merje-e táncra kérni vagy sem. Végül összeszedte minden bátorságát, hogy felkérje. A leány boldog volt, mosolyogva jött oda hozzá, kézen fogta, és öröm volt kettőjüket nézni, ahogy járták körbe a táncot. Miközben ringtak a zene ütemére, a leány ezt énekelte a fiú fülébe:

Lábunk vígan táncot rop; Répaleves édes volt!

Ezt hallva, a legény elszégyellte magát, azt gondolván: “Ez a leány tudja, hogy milyen szegény vagyok!” – és azzal el akart menni. A leány azonban erősen fogta a kezét, és azt súgta neki:

Én a tied, Te az enyém.

Mindhalálig, Szeretlek én!

Nemsokára megtartották az esküvőt, és víg lakodalmat ültek. Ott volt a Hangya Jani is a Szögel utcából, ahol cérnával vágják a kenyeret; a szitán át forró levest öntöttek a fejére, azóta kopasz. A Szegleti Miskának meg egy combbal – vagy tudom is én már igazából -, talán egy velős csonttal, akkorát vágtak a lába szárára, hogy azóta is sántít belé: