Giufa

Olvasási idő: 12 Perc

Akarjátok-e hallani Giufának a történetét? Hej, sok ostoba csinyt követett el ez a Giufa s rengeteg sok bosszúságot okozott az édesanyjának. Tulajdonképpen okos egy fickó volt ez a Giufa s az anyja még sokkal okosabb, mint ő. Na, mindjárt megtudjátok.

Egyszer mondja az anyja Giufának:

– Nesze, fiam, itt van egy vég vászon, vidd el a festőhöz s mondd neki, hogy fesse meg zöld színre.

Giufa vette a kék vásznat, elindult vele. Ment, mendegélt s amint egy réten haladt át, leült egy nagy kőrakásra, hogy egy kicsit pihenjen. Amint ott üldögélt, egyszerre csak meglát a kőrakáson egy kis gyíkot, amely ott játszott a kövek között. – Ejnye, – gondolta magában Giufa, – milyen szép zöld kabátja van ennek! Ez bizonyosan festő.

– Hallod-e, hé, az anyám azt üzeni neked, hogy ezt a vásznat fesd olyan színűre, mint amilyen a kabátod. Néhány nap mulva visszajövök, aztán majd elviszem. – Azzal letette a vásznat a kőrakásra s hazament.

Kérdi otthon az anyja:

– Hová vitted a vásznat, Giufa?

– Hát én bizony, amint mentem a réten, találtam egy nagy kőrakást, ott ült valaki, akinek szép zöld kabátja volt. Gondoltam, ennek bizonyosan festőnek kelle lenni: nála hagyom a vásznat.

– Ó, te bolond, te, – sopánkodott az anyja – hogy tudtad otthagyni? Eddig bizonyosan elvitte onnan valaki a vásznat! Rögtön szaladj utána!

Giufa vissza is szaladt a kőrakáshoz, de bezzeg, hogy híre-nyoma sem volt a vászonnak. Hanem a gyík, az ott volt a kőrakáson, játszadozott, futi-futi-futkározott.

– Hallod-e, festő, – mondotta a gyíknak – rögtön add ide a vásznat, mert különben szétrontom a házadat!

A gyík szörnyen megijedt a kiáltástól s egy szempillantás alatt eltűnt a kőrakásban. Hej, megmérgelődik Giufa s egy szempillantásra széthányta a kőrakást. S amint széthányta, im, mit talált alatta: egy nagy fazekat! Az a fazék szinültig tele volt arannyal.

– Úgy? – mondotta Giufa. – Úgy látszik, hogy eladtad a vásznat. Bizony ha eladtad, én meg viszem a pénzt!

Azzal felkapta a fazekat, bedugta a köpenye alá s amint ment, szedett egy rakás tövist, azt rátette a fazéknak a tetejére s úgy ment tovább hazafelé.

Amint mendegélt, többen találkoztak vele s mind kérdezték:

– Mit viszel, Giufa?

– Fájdalmat! – felelte Giufa.

– Mi az a fájdalom? – kérdezték.

– Nézzétek meg, – felelte Giufa. – Az emberek megtapogatták a töviseket s hogy megszúrta a kezüket, nagy kacagva mondták:

– Na, te szép ajándékot viszel az anyádnak! Tudom, hogy örül majd a töviseknek!

De Giufa ügyet sem vetett az emberekre, szép csendesen hazament, mikor aztán belépett a szobába, kihúzta a köpenyege alól a fazekat s mondotta nagy titokzatosan az anyjának:

– Nézzen ide, anyám, mit hoztam! – s azzal kiürítette a pénzt. Hanem a Giufa anyja igen okos asszony volt ám, gondolta magában: ez az ostoba Giufa majd elbeszéli mindenkinek, hogy pénzt hozott, azért csak annyit mondott neki:

– Jól van, fiam, jól van; most csak vacsorálj, aztán feküdjél le.