Filipok

Olvasási idő: 2 Perc

Igaz történet

Volt egyszer egy fiú, Filipok volt a neve. Egy napon elindultak a gyermekek az iskolába. Filipok is fogta a sapkáját s velük akart menni. De az édesanyja azt kérdezte tőle:

– Hova készülsz, Filipok?

– Megyek iskolába.

– Kicsi vagy még, ne menj. – És az anyja otthon marasztotta. A gyermekek elmentek az iskolába. Az apja még jókor reggel elment az erdőre, az anyja napszámos-munkára. Csak Filipok maradt otthon a kunyhóban, meg a nagyanyja a kemencén.

Unni kezdte Filipok egyedül magát, nagyanyja elaludt, ő pedig keresni kezdte a sapkáját. A magáét nem találta, fogta az apja régi, nagy sapkáját s elindult az iskolába.

Az iskola ott volt a templom mellett, a falu mögött. Amíg Filipok a maga falurészében haladt, nem bántották a kutyák – jól ismerték. De amikor idegen telkekhez érkezett, csak kiszökött Zsucska, megugatta, Zsucska után Volcsok, a nagy kutya. Filipok elkezdett rohanni, a kutyák utána. Filipok elkezdett kiáltozni, megbotlott s elesett. Jött egy paraszt, elkergette a kutyákat s megkérdezte:

– Hova futsz így egyedül, te kis csirkefogó?

Filipok nem felelt, csak fogta a kabátszárnyát s futni kezdett inaszakadtából. Az iskoláig futott. A feljárónál egy lelket sem lát, de az iskolából gyermekhangok morajlása hallatszik. De Filipokba egyszerre beleáll a félelem. “Mi lesz, ha most elkerget a tanító innen?” S gondolkozni kezdett, hogy mit is csináljon. Visszamenjen? – széttépik a kutyák. Bemenjen az iskolába? – fél a tanítótól. Parasztasszony haladt el az iskola mellett, veder a kezében.

– Minden gyermek tanul, te pedig mit állsz itt?

Filipok bement az iskolába. A pitvarban levette sapkáját s benyitott. Az iskolában csak úgy nyüzsögtek a gyermekek. Mindegyik kiabált, a tanító pedig ott állt a terem közepén, vörös sál a nyakán.

– Te mit akarsz itt? – kiáltott rá Filipokra.

Filipok csak a sapkáját szorongatta, s nem felelt egy szót sem.

– De hát ki vagy?

Filipok hallgatott.

– Néma vagy tán?

Filipok úgy meg volt szeppenve, hogy elveszett a szava.

– Hát ha nem akarsz beszélni, eredj haza.

Pedig Filipok úgy szeretett volna mondani valamit, de a torka kiszáradt a rémülettől.

Csak nézett a tanítóra s megeredt a könnye. Akkor a tanító megsajnálta. Megsimogatta a fejecskéjét, s megkérdezte a gyermekektől, hogy ki ez a fiú.

– Filipok, Kosztyuska öccse, régóta kéredzkedik az iskolába, de az anyja nem engedi, most aztán lopva jött ide.

– No ülj be a padba, bátyád mellé, megkérem anyádat, engedjen el iskolába. A tanító mutogatni kezdte Filipoknak a betűket, de Filipok ismerte már s egy kicsit olvasni is tudott.

– Lássuk, silabizáld a nevedet. Filipok elkezdte:

– Ef – i – fi, el – i – li, p – ok – pok, Fi-li-pok.

Mind elnevették magukat.

– Ügyes kisfiú vagy! – mondta a tanító. – Ki tanított meg olvasni?

Filipok felbátorodott és így felelt:

– Kosztyuska! Én szemfüles vagyok, s egyszerre mindent megértettem. Én nagyon, de nagyon ügyes vagyok!