Eglė, a siklók királynője

Olvasási idő: 5 Perc Hol volt, hol nem volt, élt egyszer régen egy öregember meg egy öregasszony. Tizenkét fiuk volt, meg három lányuk. A legfiatalabbat Eglėnek hívták.

Egy nyári reggel mind a három lány elment fürdeni. Miután lubickoltak egy kicsit a vízben, meg­fürödtek, kimásztak a partra, hogy felöltözzenek. A legfiatalabb látja, hogy az inge ujjába bemászott egy vízisikló. Mit tegyen? A legidősebb mindjárt felkapott egy botot, hogy ki­kergesse. De a sikló odafordult a legkisebbhez, és emberi hangon megszólalt:

– Eglutė – mondja – ígérd meg, hogy a feleségem leszel, akkor én magam kimászom.

Sírva fakadt Eglė: hogyan mehetne feleségül egy vízisiklóhoz? Aztán dühösen megszólalt:

– Add vissza az ingem, és eredj az utadra épen és jó egészségben oda, ahonnan jöttél.

De a sikló mondja:

– Ígérd meg, hogy feleségül jössz hozzám, akkor magam kimászom.

Mit tegyen Eglė, megígérte a siklónak, hogy hozzá megy feleségül.

Három nap múlva látják, hogy egy egész csapat vízisikló mászik be a kertjükbe. Mindnyájan megrémültek, de a siklók csak ott tekergőztek. A násznagyok egyenesen bementek a házba, hogy megegyezzenek az öregekkel és a menyasszonnyal. Először a szülők vonakodtak, nem akartak beleegyezni, de mit tehetsz egy ilyen siklóhaddal, akarod, nem akarod, oda kell adni a legfiatalabb és legszebb lányt. De az csak nem hagyja magát. Megkérik a siklókat, hogy vár­janak egy kicsit, ők pedig átmennek az öreg szomszédasszonyhoz, mindent elmondanak neki.

Az így szól:

– Könnyű dolog becsapni a siklókat. Adjatok nekik a lányotok helyett egy libát. Azzal küld­jétek haza a háztűznézőket.

Így is tettek. Levágtak egy fehér libát. A násznagyok elmentek vele. Hamarosan meghallották a nyárfán ülő kakukk hangját:

Kakukk, kakukk, kakukk, kakukk. Becsaptak titeket, A menyasszony helyett fehér libát visztek, Kakukk, kakukk.

A siklók mennek vissza. Dühösen ledobják a libát, és kérik a menyasszonyt. A szülők, miután tanácskoztak az öreg szomszédasszonnyal, levágtak egy fehér bárányt. Az út szélén a kakukk megint mondja:

Kakukk, kakukk, kakukk, kakukk. Becsaptak titeket, A menyasszony helyett fehér bárányt visztek, Kakukk, kakukk.

Sziszegve jönnek vissza a siklók és követelik a menyasszonyt. Most egy fehér tehenet adnak nekik, de miután a kakukk figyelmeztette őket, megint visszajönnek még nagyobb haragra gerjedve, szárazsággal, árvízzel, éhséggel fenyegetik azt, aki nem tartja be adott szavát. A háziak mit tehetnének, elsiratják a lányukat, odaadják a siklóknak. Azok viszik a lányt, az útszélen pedig szól a kakukk:

Menjetek, siessetek! A vőlegény várja a menyasszonyát!

Eglė végül a kísérőivel elért a tengerpartra. Ott várt rá egy szép ifjú. Elmondta, hogy ő az a vízisikló, aki bemászott az inge ujjába. Mindjárt átkeltek együtt egy közeli szigetre, onnan leereszkedtek a föld alá, a tenger fenekére, ahol a siklók pompás vára állt. Itt megtartották a lakodalmat. Három hétig ettek, ittak, táncoltak, mulattak.

A siklók vára tele volt mindenféle kinccsel. Eglė is megnyugodott, boldog volt, végül teljesen megfeledkezett a szülőföldjéről.

Eltelt kilenc év, Eglėnek három fia született: Tölgy, Kőris, Nyír, meg egy lánya, Nyárfa. Ő volt a legfiatalabb. Egy alkalommal az állandóan csintalankodó, legidősebb fia megkérdezte Eglėt: