Az ugrás

Olvasási idő: 2 Perc

Igaz történet

Egy nagy hajó körülvitorlázta a világot, s már hazatérőben volt. Csendes volt az idő, az utasok fenn voltak a fedélzeten. Az utasok között egy nagy majom forgolódott. Mindenkit szórakoztatott: összehúzta magát, ugrált, kacagtató pofát vágott, majmolta az embereket s látszott, tudja, hogy mulatnak rajta és ettől még pajkosabbá nőtt a kedve.

Odaugrott egy tizenkét éves gyerekhez, a hajóskapitány fiához lekapta fejéről a kalapot, a maga fejére tette s fürgén felkapaszkodott az árbocra. Mindenki nevetett, a fiú kalap nélkül maradt, s maga sem tudta, hogy nevessen vagy bosszankodjék.

A majom felült az árboc első keresztfájára, levette fejéről a kalapot s elkezdte tépdesni fogával, lábával, Mintha ingerelni akarná a fiút, reá mutogatott s fintort vágott neki.

A fiú megfenyegette s rákiáltott, de a majom még gonoszabbul tépte a kalapot. A tengerészek hangosabban nevettek, a fiú belevörösödött, levetette kabátkáját s rohant a majom után az árbochoz. Egy szempillantás alatt felkapaszkodott a kötélen az első keresztfáig; de a majom ügyesebb és fürgébb volt, s abban a pillanatban, mikor a fiú már azt hitte, hogy elkapja tőle a kalapot, még magasabbra kapaszkodott.

– Úgyse menekülsz előlem! – kiáltotta a fiú s magasabbra kúszott.

Megint maga mellé csalta a majom, aztán megint magasabbra kapaszkodott, de a fiút úgy elfogta a láz, hogy nem tudott elmaradni tőle. Így aztán egyszerre érkezett a majom és a fiú az árboctetőig.

Az árboctetőről kinyúlt a majom teljes testhosszában s hátsó lábával a kötélbe fogódzva, kiakasztotta a kalapot az utolsó keresztfa végére, maga felkapaszkodott az árboc tetejére, és ott összegubbaszkodva fogát mutogatta nagy örvendezéssel.

Az árboctól a keresztfa végéig, ahol a kalap függött, két arsin volt a távolság, csak úgy lehetett a kalapot elérni, ha a fiú elereszti a kötelet és az árbocot kezével.

De a fiú erősen tűzbe jött. Elengedte az árbocot s lépni kezdett a keresztfán. A fedélzet utasai nézték ezt a hajszát s csak nevettek rajta, hogy a majom s a kapitány fia mit művelnek az árbocon; de mikor meglátták, hogy a fiú elereszti a kötelet s a keresztfán lépked kezét lebegtetve, megdermedtek a rémülettől.

Egyetlenegy hibás lépés – a fedélzetre zuhanna s összetörné magát. De ha nem is hibázta el a lépést s eljutott így a keresztfa legvégére s leakasztotta a kalapot – nehéz volt ott megfordulni s visszamenni az árbocig.

Az utasok némán nézték, s várták, hogy mi lesz a vége.

Hirtelen a tömegben valaki feljajdult a rémülettől. A fiú ettől a hangtól megrezzent, lenézett s megingott az egyensúlya.

A hajóskapitány, a fiú apja, éppen akkor jött ki a kabinjából, puska volt a kezében, sirályt akart lőni. Megpillantotta a fiát odafenn az árboctetőn, tüstént célba vette és odakiáltott: – Le a vízbe! Ugorj le rögtön a vízbe! Lövök! – A fiú megingott, de nem értette meg a kiáltást. – Ugorj le vagy lövök! Egy-kettő… – s mihelyt az apa elkiáltotta “három”, a fiú fejjel előrelendült s levetette magát.

Mint egy ágyúgolyó, olyat csobbant a tengerben a fiú teste s még el sem borították a hullámok, már húsz ügyes matróz beleugrott a hajóról a tengerbe. Negyven másodperc alatt – hosszú negyven másodperc volt mindenkinek – felbukkant a fiú teste. Megragadták s a hajóig úsztak vele.