Az ostoba férfi

Olvasási idő: 2 Perc Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy ostoba legény, aki, szerencsétlenségére, meg akart nősülni, de nem tudta, hogy hogyan kérjen meg egy lányt. Mi mást tehetett volna, elküldte az anyját háztűznézőbe. Rendben is volt, de az anyának épp akkor keltettek a libái. Kicsit körül­nézett, elgondolkodott és kioktatta a fiát:

„Ha a libák ki akarnak menni a fészekből, hogy kicsit lubickoljanak a vízben, ereszd ki őket, de hamarosan hívd is vissza, hogy ki ne hűljenek a tojások!”

Az anya elment, a legény szigorúan nézte a libákat. De egyszer az egyik kijött és gágogva bele a folyóba. A fiú hívja, egyre hívja, de csak nem jön gyorsan vissza: amikor ő a folyó egyik partján van, a liba a másikon, majd ő megy át a másikra, és a liba jön erre a partra. A legénynek ekkor az eszébe jutott, hogy a tojások még kihűlnek, és ebből csak baj lesz! Gyorsan be a fészerbe, és maga ráült a tojásokra. Ült csak, ült. Ekkor bejött a liba, de a legény még mindig ott ült. A liba kiabált:

„Eredj innen!” – de az csak ott ült, nem mozdult a helyéről. Este megjött az anyja a meny­asszonnyal, és a legény, mint egy gúnár, gágogva szalad, hogy megnézze a lányt. Az anyja azonban látva, hogy mit csinált, felkiáltott:

„Jaj, te ostoba, jaj, te ostoba! No, ha te magad ülsz a liba fészkében, mindent összenyomtál, jaj, nézd csak meg, hogyan nézel ki!”

Az ostoba megértette, hogy összenyomta a tojásokat, végigtapogatta magát – no rendben van, hiszen ha valaki dolgozik, mindig bepiszkolhatja a ruháját, hogyan is vigyázhatna rá.

De a menyasszonya összeráncolta a homlokát és elgondolkodott: „Jó vége nem lesz ennek, a legjobb lesz, ha az éjszakának vége, én visszamegyek.”

És éjjel így szól a vőlegényéhez:

„Várj csak, várj, én mindjárt bemegyek.”

De az ostoba ezt gondolta: „Így nem lehet – az anyja már szólt a vacsoránál: »Fiam, most vigyáznod kell arra, amit ma hoztam neked, a feleség – drága kincs!« Ezért kötélre kötöm, majd kiengedem.”

Rendben, kötélre kötötte, majd kieresztette a menyasszonyát, és mindjárt húzta is vissza, de a lány eloldotta a csomót, a kötél végére kötötte a kecskét, maga pedig elszaladt. Az ostoba be­húzta a kecskét a szobába, simogatta, simogatta a sötétben, és nem tudta a dolgot megérteni, ezért megkérdezte az anyját:

„Mama, mit keres ott a padlón, a feleségemnek cipője van?”

„Igen, fiacskám, mint minden nőnek.”

A legény tovább simogatta, majd megkérdezte:

„Anya, a feleségemnek szarva is van?”

„Fiam, minden nőnek vannak szarvai.”

A fiú kitapintotta a kecske szakállát. „Anya, a feleségem egész arca szőrös.”

„Igen, fiam, sok nőnek hosszú haja van, a tiednek is.”

Majd megérezte a kecske farkát.

„Anya, a feleségemnek farka van.”

Ezt az anya már nem értette. Mi lehet az a farok, ezért tüzet gyújtott és megnézte:

„Fiacskám, ez egy kecske!”

„Jaj nekem!” kiáltott fel a legény. „Akkor ő elszökött tőlem. Utána kell szaladnom.”

Szaladt, szaladt, utol is érte, de a lány négykézláb átszaladt az útkereszteződésen, a legény be a sötétbe, előtte egy kerítés! A legény visszament egy fejszéért, hogy kivágja a kerítést, de amikor visszaért, a nő már a házban volt.