Az igazi és nem igazi nővér

Olvasási idő: 3 Perc Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy házaspár, akiknek volt egy fiuk meg egy lányuk. A lány nagyon, de nagyon szép volt. A szülők meghaltak, a gyerekek nagyon fiatalon maradtak magukra. Telt az idő és ők felnőttek. A fiú csak ekkor látta meg, hogy sehol sem látott még egy ilyen szép lányt, mint amilyen a nővére.

– Tudod – mondta egyszer -, én azt akarom, hogy legyél a feleségem.

A lány tiltakozott:

– De ez nem lehet.

– No, másképpen nem lehet – mondta a fiú. – Én ilyen szépet még nem láttam, és nem is találok.

– Jól van – mondta a nővére -, ha így állunk, akkor eressz el engem, és én találok neked egy ugyanilyen szép lányt.

És a lány el is ment. Ment, mendegélt, eljutott egy erdőbe. Amint ment át az erdőn, meg­pillan­tott egy kunyhót. Bement, hát látta, hogy ott egy ugyanolyan szép lány volt, mint ő maga. Mintha csak tükörbe néznék – gondolta -, mintha csak magamat látnám. A lány pedig megijedt és rögtön megkérdezte:

– Hát te hogyan kerültél ide? Ez a boszorkány háza. Amikor hazarepül a boszorkány, széttép téged, felfal. Nem tudlak hová elrejteni.

– Rejts el, vagy ha nem, akkor fussunk el mindketten – mondta a lány.

– Már nem tudunk elfutni, már elkéstünk vele – mondta a másik.

Fogott egy nagy ezüst tűt és beleszúrta a kócba, amit font. Majd így szólt:

– Most a boszorkány nem lát meg téged.

Ebben a percben dörej hallatszott, és kinyílt az ajtó, berepült egy lapáton lovagolva a boszor­kány. Szaglászni kezdett.

– Emberszagot érzek – mondta.

– Eredj már! – mondta a lány. – Annyi embert felfaltál, hogy már magadnak is emberszagod van. Itt semmiféle szag nincs. Egyetlen egy ember sincs itt.

A boszorkány lefeküdt. Mihelyt elaludt, horkolni kezdett, és az a lány, akit elrabolt a boszor­­kány, megszólalt:

– Most fussunk!

Fogott egy kefét, egy törölközőt és egy gombolyagot, és elszaladtak.

Amikor a boszorkány felébredt, már nem volt ott a lány. Utána indult. Ment utánuk. Azok már meg is hallották, hogy dobogott a föld. Már-már utolérte őket a boszorkány. A lány, akit a boszorkány rabolt el, mondta a másiknak:

– Most dobd el a gombolyagot!

A lány eldobta, és abból a gombolyagból egy nagy hegy lett. A boszorkány, amikor odaért, csak a hegyet látta. Nem tudott rajta átmászni. Hazament egy ásóért, hogy utat ásson magá­nak, de közben a lányok már elszaladtak messzire. A boszorkány már-már ismét utolérte őket. Ekkor a lány ezt mondta:

– Most dobd el a kefét!

El is dobta. És abból a keféből sűrű erdő lett. A boszorkány nem tudott átmenni a erdő. Megint hazament, most egy fejszéért, kivágta a fákat. Majd fut tovább a lányok után. A lányok meghallották, hogy már ott van a közelükben, ezért a lány, akit a boszorkány elrabolt, így szólt:

– Most dobd el a törölközőt!

A másik eldobta. A törölközőből egy mély, széles folyó lett. A boszorkány odaért, de át nem tudott kelni rajta. Már nem volt semmije, amivel el tudta volna tüntetni a folyót, ezért le­feküdt, és inni kezdte. Itta a vizet, itta, végül annyira tele lett vele, hogy szétpattant. A lányok ekkor mindketten szerencsésen hazaértek a fiúhoz.