Az erős fiú

Olvasási idő: 4 Perc Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy férfi, aki a fiát nagyon erősnek akarta felnevelni, ezért sehová sem engedte ki, állandóan bent tartotta a szobában, és a legjobb falatokkal etette.

Amikor a fiú betöltötte a tizennyolcadik évét, már nem maradt békén, örökkön könyörgött az apjának, hogy eressze ki, mert már elég erős. Az apja csak nem akarta még kiengedni, de amikor már nem tudott ellenállni neki, így szólt: „Előbb meg kell mutatnod az erődet, hogy lássam, elég erős vagy-e már.”

Az apa elvezette a fiát egy nagy erdőbe, és e szavakkal fordult hozzá: „Itt mutasd meg az erődet!” A fiú középen megragadott egy nagy hársfát és a csúcsát a földig hajlította. De az apja csak a fejét rázta: „Ez semmi! Fiam, még nincs meg a szükséges erőd.”

Hazavezette a fiút, hogy még jobban etesse. Egy év múltán a fiú megint kérte az apját, hogy kimehessen. Az apja elvitte ugyanabba az erdőbe, hogy mutassa meg az erejét. A fiú meg­ragadott egy nagy, vastag nyírfát és kettétörte, mint egy pálcikát. „Erős vagy már, de még nincs meg a kellő erőd,” mondta az apja. „Még egy évig etetnem kell.” Nem volt mit tenni – kedvetlenül vissza kellett menni, hogy tovább gyűjtse az erejét. A harmadik évben az apa elvezette a fiát az erdőbe – a fiú kisujjával megérintett egy nagy, nagyon nagy tölgyfát, gyöke­restől kitépte és elhajította, mintha semmi sem lenne. „Most már elég erős vagy,” mondta az apja. „Elmehetsz a nagyvilágba.”

A fiú el is indult. Ment, mendegélt, és találkozott egy úrral, aki négylovas hintón ment. Az úr megkérdezte: „Hová, hová?” „Munkát keresek.” „Gyere el hozzám! Mennyi bért akarsz?”

„Mennyit akarok? No, egyezzünk meg így: ha nem végzem el a munkát – nem akarok semmit, de ha elvégzem, György napon háromszor a homlokodra csapok.”

„Rendben, gyerünk a birtokomra!”

Az úr otthon adott a legénynek egy vén gebét, hogy hozzanak az állatoknak vizet a tóból. A fiú telemerte a hordót, de a gebe nem húzta olyan gyorsan, ahogyan ő akarta. Hol tolja, hol húzza – semmi sem történik. Nincs mit tenni, a gebét belökte az árokba, befogta magát a kocsiba és hazahúzta a vizes hordót, annyira nekihevült. Az úr megkérdezte: „Hát a lovat hol hagytad?”

„Hol hagytam volna? Nem tudta húzni, hát belöktem az árokba, menj csak oda, meg is találod ott. De most adj nekem másik munkát!”

A gazda megparancsolta neki, hogy reggel menjen csépelni.

Igen, igen, de akkor adjon a cséphadarókhoz kötélhuzatot. Az úr hozott egy egész borjúbőrt. No majd a bőrt szalagokra vágta, az egész bőrt egy szalagköteggé fonta, kivágott egy vastag, nagy tölgyfát, rákötötte a fa egyik végére a szalagokat, a másik végére egy nyelet és akkor reggel kiment, megparancsolta a többi cséplőnek, hogy egy helyen gyűjtsék egybe a gabonát, és hagyják ott. Teljes hosszában kiteregették, és a fiú verte a nagy hadaróval, hogy félelem volt még nézni is. Veri, veri – nem olyan sokáig – szinte porrá vert mindent. A gazda nézi, és így gondolkodik: „Nem lesz ebből semmi jó, ha György napig nem szabadulok meg tőle – el kell küldeni.”