Az elvarázsolt lány meg a sárkány

Olvasási idő: 6 Perc Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy halász, aki a tengerparton lakott, és két fia volt: Petras és Jonas. Ők hárman ott halászgattak minden nap, de ebből sehogyan sem tudtak megélni – mindig csak szegények, nagyon szegények maradtak. Egy alkalommal, amint ott halászgattak, egy csónakon odaúszott hozzájuk egy öregember, elkezdett beszélgetni velük, kérdezős­ködött.

– Hogyan megy itt a sorotok? Jócskán fogtok halat? Gazdagon éltek?

A halász így felelt:

– Éjjel-nappal halászunk, fogunk is halat, de alig-alig tudunk megélni. Szegények vagyunk, apó!

– Add nekem az idősebb fiadat, Petrast – mondja az öregember. – Én megfizetek neked. Adok egy szakajtó aranypénzt, és megmondom, hogy hogyan lehetsz gazdag.

A halász gondolkodott így, gondolkodott úgy, végül megszólalt:

– No odaadom, de öreg, hová viszed a fiamat?

Az öreg így felelt:

– Ne félj, apa, a fiadnak jó sora lesz. Amikor csak kedve támad, elhozom hozzád, hogy meg­látogasson.

No, megegyeztek. Az öregember fizetett neki egy szakajtó aranyat, és mondta:

– Többet ne halásszál, hanem nyissál kocsmát, ott a borkimérésben meg is gazdagszol.

És az öregember elvitte magával Petrast, a halász pedig ezután már nem halászott. Kocsmát nyitott.

Az öregember csónakon ment három napig Petrasszal át a tengeren, az óceánon, és eljutott egy palotához: a házak egészen a víz mellett álltak, föld pedig egy csepp sem volt, ahová letehetnéd a lábad. Akkor az öregember mondja Petrasnak:

– Te szállj ki és menj be! Én kikötöm a csónakot.

Petras azonnal belépett a csónakból a házba. Járkál és nézelődik, de a ház üres, egyetlen egy ember sincs ott. Az asztalon azonban van enni- és innivaló, várja, várja az öreget, de az csak nem jön. Kinyitja az ajtót és arra néz, ahol hagyta, hogy kikösse a csónakot, de nincs már ott. Arrébb néz a tengerre, hát látja, hogy messze van, már csak a csónak látszik.

No, amint egyedül maradt itt, nem tudja, hogy mihez is kezdjen. Járkál fel-alá, sétálgat a házban, ahol senki sincs, ez minden. Olyan szomorúság lett úrrá rajta, hogy aznap nem is evett. Az ágy is meg volt vetve. Amint leszállt az este, besötétedett, félni is kezdett. No, most mit tegyen – lefekszik az ágyba, betakarózik és fekszik. Egyszerre megérezte, hogy van ott valaki. Kinyújtotta a kezét, megfogta a hajfürtjét. Megérezte, hogy egy nő az. Azonnal felkelt, lámpát gyújtott, nézi, de senki sincs. Ha már senki sincs, akkor elgondolkodott: lehet, hogy csak álmodtam. És megint lefeküdt. Amint lefeküdt, valaki megint tesz-vesz a közelében. No, nem szól, semmit sem mond. Így töltötte el fekve ezt az éjszakát. Reggel, amint pirkadt, felkelt – az asztalon van ennivaló, ott gőzölög a meleg étel, hideg étel is van – evett, amennyi csak belefért, és megint járkál a házban, és állandóan csak abban reménykedik, hogy valahol talál egy embert, de nincs, és nincs. Eljött a dél. Megint van enni‑ és innivalója, amit csak akar, vacsorája is van, és éjjel megint eljön a láthatatlan nő.

Leélt ott egy egész évet, már megszokta, hogy neki itt jó dolga van. Azonban egy év múlva vágyakozni kezdett az apja, az anyja és a fivére után. Olyan nagyon vágyakozott, hogy akár csak egy pillanatra megláthassa őket. Akkor az öregember eljött a csónakján és mondja neki.