Árva lány és édes lány

Olvasási idő: 4 Perc Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy árva lány, akinek egy rossz gazdaasszonynál kellett szolgálni. Szegényke, akárhogyan is akarta, csak nem tudott a gazdasszony kedvében járni. Egyszer megparancsolta neki, hogy a kút szélén fonjon egy fonalat. Amint ott font, akarat­lanul meglökte a rokkát és az beleesett a kútba. Nem volt mit tenni, el kellett mennie a gazd­asszonyhoz, hogy elpanaszolja neki, hogy véletlenül mi történt. A gazdasszony azonban mind­járt félbeszakította:

„Mindent összevissza beszélsz, szándékosan tetted. Azonnal ugorj le a kútba a fonálért, egyébként verést kapsz.”

Az árva lány sírva a kúthoz ment, és lesz, ami lesz, életben marad, vagy nem, beleugrott. De csoda történt! A kúton át egy zöld mezőre ugrott. Azon a réten egy kanász legeltette a disznait.

„Jó fiú, nem láttad a rokkámat?”

„Láttam, de egy öregember elvitte. Menj csak arra, talán találkozol vele!”

Az árva lány elindult. Egy idő múlva megpillantott egy tehéncsordát.

„Kedves csordás, nem láttál erre egy férfit egy rokkával?”

„Láttam ám, az előbb ment el mellettem. Menj gyorsan, még utoléred!”

Az árva lány szaladni kezdett és egy kis háznál utol is érte a férfit. Ekkor megkérte:

„Kedves bácsi, nincs nálad a rokkám?”

„De, lányom, azonban ingyen nem adom oda. Fűtsd be a fürdőmet: van kint pár döglött állat csontja – az jó tüzelő, találsz marhatrágyát – az jó lesz víznek, az árokban van tövises bokor – abból jó fürdőseprő lesz.”

Az árva lány azonban elgondolkodott:

„Azt már csak nem! Ki látott még állati csontokkal fűteni, marhatrágyát vinni víz helyett, és ki használ tövises gallyakat fürdőseprőnek? Elszaladok az erdőbe rőzséért, a forráshoz vízért, és a nyírfához seprűért.”

Ahogyan kigondolta, úgy is tett. Este az öreg megfürdött, és köszönetet is mondott. A lány ismét említést tett a rokkáról, de az öreg így felelt:

„Ej, szorgalmas lány vagy, itt a rokkád, de ma este még ne menj haza, majd hazamész holnap reggel!”

Rendben van. A lány ott is maradt. Másnap reggel az öreg bevezette a lányt egy szobába, ahol két láda volt, egy nagyobb és egy kisebb.

„Melyik ládát akarod?” kérdezte az öregember.

„A kisebbet!” felelte az árva lány.

„Rendben! Fogd a kisebbet, én kikísérlek a kapuig.”

A kapunál a férfi ezt mondta: „Gyere utánam!”

A lány követte. Hamarosan egy csorda mellett kellett elmennie. A kutya hangosan ugatni kezdett: „Vau, vau, vau!”

A lány nem törődött vele. Hamarosan egy konda mellett kellett elmenni. Ott is volt egy kutya, az is ugatni kezdett: „Vau, vau, vau!”

A lány nem törődött vele. Hamarosan egy nagy kapuhoz értek. Az öregember kinyitotta azt a kaput, és bevezette a lányt a gazdasszony udvarába. A ládát a lány aznap nem nyitotta ki, ott hagyta a fészerben. Másnap reggel nyitotta csak ki, és mindenki nagyon elcsodálkozott: a láda tele volt csillogó arannyal. Ezt látva a gazdasszony ráparancsolt a lányra, hogy mesélje el, honnan szerezte az aranyat.

„Így meg úgy, – mesélte – a kútba ugrottam a rokkáért – kijutottam egy zöld rétre, amint ott mentem, eljutottam egy kis házba, ahol egy öregember lakott, őnála volt a rokkám. De nem adta mindjárt vissza, előbb be kellett gyújtanom a fürdőjében. Nos, miután az öreg meg­fürdött, visszaadta nekem a rokkát, és nekem ajándékozta még ezt a ládát.”