Aranyhaj meg aranycsillag

Olvasási idő: 5 Perc Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy király, aki más lányt nem akart feleségül venni, mint a legeslegszebbet és a legeslegjobbat. Bemutattak neki egy olyan szép, aranyhajú lányt, hogy ha őt nézed, nem tudsz betelni vele. A király beleszeretett, majd feleségül is vette, az öreg, gonosz anyja ki nem állhatta, a legszívesebben elvarázsolta volna, mint hogy eltűrje a saját házában. Eltelt egy idő, és a fiatal királylánynak nagyon szép fia született. Az öreg királyné bepólyázta a gyereket, mintha a bölcsőbe akarná fektetni, de valójában egy dobozba tette, letakarta, és elvitte a folyóhoz, ott rátette a vízre, a folyóra bízta. A bölcsőbe pedig a gonosz öregasszony egy bepólyázott macskát tett.

Reggel, amikor bejöttek a szülőszobába, mindenki meglepődött, hogy ilyen szőrös a csecse­mő. Amikor kibontották a pólyát, meglátták, hogy az egy macska. A királyné nem tudta, hogy mit is mondjon. Az öregasszony hallgatott, de hamarosan elhíresztelte, hogy a menye boszor­kány, és macskát szült. A következő évben ugyanezt tette. A királynénak lánya, szép, mint a nap, született. Az öreg királyné a csecsemőt a folyóba vetette, és a bölcsőbe egy bepólyázott macskát tett. A király megharagudott a feleségére. A királyné kétségbeesett, és nem szült több gyereket, az emberek pedig azt beszélték, hogy ő egy szörnyű boszorkány.

De azon az éjjelen, amikor megszületett a fiú, egy ember, aki a sötét tengeren halászott, meg­hallotta, hogy valahol egy gyerek sír. Odaevezvén meglátta az úszó ládát: kifogta, és egy kis­gyereket talált benne. Boldogan sietett haza, hogy megmutassa a feleségének, és amikor eljutott a házukhoz, megkérdezte:

– Találd ki, mit hozok a ládában!

Amikor a nő nem tudta kitalálni, a férfi kinyitotta a ládát, megmutatta az alvó csecsemőt.

– Te nem adtál nekem gyereket – mondta. – De én most hozok neked legalább egy talált gyereket.

Miután kibontották, szép pelenkát, vásznat és a láda alján sok pénzt találtak. Amikor alapo­sabban megnézték a gyereket, a füle fölött találtak három arany hajszálat, ezért elnevezték Aranyhajnak, és a saját fiukként nevelték, de a pénzt és a pelenkákat a ládában elrejtették e szavakkal:

– A pénzre nincs szükségünk, hiszen megvan a kenyerünk, és még ennek a gyereknek is jut. Jobb lesz, ha mindent félreteszünk a számára. Ki tudja, nem veheti-e valamikor majd a hasznát.

Egy év múlva a halász megint kihalászott egy ládát, és abban egy szép lányt talált, ugyanúgy felszerelve, és pénzzel ellátva. Úgy látszik, ez az első gyereknek a testvére. És amikor a füle fölött három arany csillagot vettek észre, elnevezték Aranycsillagnak, és boldogan nevelték.

Hosszú éveken át nőtt, növekedett a két gyerek a halász házában. Már nagyon elevenek voltak, amikor egyszer valahonnan futva jöttek haza és megkérdezték:

– Papa, mama! Igaz, amit a többi gyerek mondott, hogy mi nem vagyunk a ti gyerekeitek, hanem ti minket úgy találtatok, a tengerből halásztatok ki?

Mi mást tehettek volna? Meg kellett mondani az igazat, és mindegyikőjüknek megmutatták a ládáját, és ami benne volt emlékül. Miután mindent meghallgattak, megnéztek, ők ketten így szóltak:

– Köszönjük, hogy felneveltetek, és azt a sok jót, amit velünk tettetek, most világgá kell mennünk, hogy megkeressük a szüleinket.