Aranyalma

Olvasási idő: 2 Perc Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy férfi meg egy nő, két gyerekük volt: Jonukas és Elenyte. A nő egyszer megbetegedett és meghalt. A férfi ismét megnősült. Ez nagyon nem szerette a gyerekeket és elkergette őket hazulról. Ment, mendegélt a két kisgyerek. Jonukas megszomjazott. Rábukkantak egy borjú lábnyomára, ami tele volt vízzel, és már is inni akart belőle, de a testvére megfenyegette:

– Ne igyál, Jonukas, borjúvá változol!

Jonukas szót fogadott, nem ivott. Mentek, mendegéltek, találtak egy ló lábnyomot, ami tele volt vízzel.

– Iszom belőle – mondta Jonukas.

– Ne igyál – fenyegette meg Elenyte. – Lóvá változol.

Amint mentek tovább, találtak egy birka lábnyomot, tele vízzel.

– Iszom belőle – mondta Jonukas -, tovább már nem bírom.

Elenyte ismét figyelmeztette:

– Ne igyál, mert birkává változol!

Jonukas azonban már nagyon szomjas volt, nem hallgatott a nővérére, ivott a birka lábnyo­mából. Mihelyt csak ivott belőle, birkává változott. Elenyte sírt, egyre csak sírt, kötelet kötött a bárány nyakába, és tovább vezette. Mentek, mendegéltek, és bementek egy házba, hogy éjszakai szállást kérjenek. Az emberek befogadták őket. Elenyte ezután ott is maradt azoknál az embereknél. Amikor csak tudott, mindig azzal a báránnyal volt. Még a kenyérhéjat is kivitte neki az asztalról és a finomabb moslékot. Az emberek csak a fejüket vakarták, hogy Elenyte miért szereti ennyire ez a bárányt. Eljött az ősz. Az úr így szólt:

– Le kell vágni ezt a bárányt.

Kiszaladt Elenyte a bárányhoz:

– Jonukas báránykám, az úr le akar vágni.

Az ezt mondta:

– Mit teszel, ha levág, vágjon le. Csak arra kérd meg, hogy adja neked a belet kidolgozni. Az egyikben találsz egy magot, a másikban egy gyűrűt. A magot ültesd el az út egyik oldalán, a gyűrűt ásd el a másikon!

Amikor levágták a bárányt, Elenyte elkérte a belet, hogy kidolgozza. Oda is adták neki. Amikor Elenyte azt felvágta, megtalálta a magot meg a gyűrűt. A magot elültette az út egyik oldalán, a gyűrűt elásta a másik oldalon. Másnap reggel nézi, hát egy aranyalmát termő alma­fa nőtt ki a magból, a másik oldalon pedig megjelent egy borral teli kút. Mihelyt Elenyte odament az almafához, annak az ágai mind lehajoltak a lányhoz, és ő le tudta szedi az arany­almákat. Amikor pedig odament a kúthoz, abban olyan magasra emelkedett a bor, hogy annyi bort meríthetett belőle, amennyit csak akart. De amikor idegen ember ment az almafához, az ágai magasra emelkedtek, és a kútban pedig a bor vízzé változott, és egészen leapadt a fene­kéig. De Elenyte jó volt, senkitől sem irigyelte sem az almát, sem a bort: mindenkinek szedett aranyalmát, mindenkinek mert bort. Más emberek messziről eljöttek aranyalmát és bort venni. Elenyte nagyon meggazdagodott.

Egyszer arra haladt a király. Megpillantva az aranyalmafát, almát akart venni, de Elenyte megajándékozta almával és borral. A királynak maga Elenyte is nagyon megtetszett. Be­ültette a hintójába és elvitte a palotájába. Az aranyalmafa és a bor-kút követte őket. A király feleségül vette Elenytét és sokáig boldogan éltek. Mindig aranyalmát ettek, és a kútból itták a bort.