A zöld disznó

Olvasási idő: 3 Perc Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl, volt egy király. Volt egy fia, de az nagyon gonosz volt, mert mindent megtehetett, ami csak eszébe jutott.

Örökké a sötét erdőt járta, öldöste a madarakat, vadakat, egyszer még egy rőzseszedő anyókára is rákiáltott, hogy az majd szörnyethalt:

– Kitakarodj ám az erdőmből azonnal! Kutyákkal itatom fel a véred, ha azonnal ki nem takarodsz innen!

Az meg rimánkodással akarta megbékíteni:

– Jó királyfi, hét napja nem fűtöttem, meghalok a hidegtől! Ezt a rőzsét úgysem használod semmire.

Hát még rá is vert érte.

– Na, királyfi, verjen meg az isten! Zöld disznó képében túrjad az erdődet, míg egy királykisasszony meg nem csókol!

És halljatok csodát: megrázkódik a királyfi, s ahogy van, fertelmes zöld disznóvá változik, a palota hatalmas disznóóllá, a sok aranyos minden szalmává!

A szomszéd királynak pedig volt egy igen szép lánya, akit az apja mindenkinél jobban szeretett. Ő is egyetlen gyerek volt, mint a gonosz királyfi, mégis csupa jóság. Pedig semmi kérését senki soha meg nem tagadta néki sem.

Egyszer is azt kérte az apjától, hadd kocsikázhasson a sötét erdőben, s még erre is rálett a király. Intett a kocsisának:

– Jóska! Fogd be a négy szürkét!

Benn az erdőben aztán nagyot zökkent a hintó. Üti-veri Jóska a négy lovat, de a hintót mozdítani sem tudják. Leszállni sem lehet, a hintó ajtajáig feljött a sár, egy pocsolyában akadtak el. Ülni kell, várni, míg a sár felszárad.

Egyszer csak valami nagy zörgést hall a király, s ahogy kinéz a hintó ablakán, kapja máris a puskáját. A többi, az inas, a kocsis is csak jelre vár.

De a királykisasszony is észreveszi ám a zöld disznót, rimánkodni kezd:

– Édesapám! Ne lőjék meg! Hátha tud segíteni rajtunk!

A disznó nem is látja a puskákat, egyenest a hintónak tart, jó messziről rákezdi:

– Röf röf, kedves király uram! Kihúzom én a hintót, ha a lányod feleségül adod hozzám!

A király majd szörnyethalt.

– Néked adjam?! Inkább itt veszek hintóstul, lovastul!

Aztán, bölcsebben, alkudozni kezdett:

– Húzz ki a fele királyságomért!

Csakhogy a zöld disznó nem alkudott.

– Jól van – mondta ki végül a király -, nem maradhatunk itt a pocsolyában.

A zöld disznó meg kitolta a hintót a jó útra, a szürkék elvágtattak.

Nevettek is nagyokat a hintóban:

– Ez sem ér utol bennünket!

De rosszul gondolták, mert a disznó bement az ólba, előhúzta a talicskát, és indult nagy nyikorogva:

– Nyif, nyaf, nyuf, feleségért megyünk!

És így addig ment, mendegélt, míg a kastély kapujához nem ért. A kocsis jól bezárta a kaput, de a zöld disznó kopogtatni kezdett.

– Király uram, nyittasd ki a kaput, hadd vigyem el a feleségemet!

– Lányom, menned kell – mondta a király -, a király szava szent, s én balgán neki ígértelek. De sose félj, megszabadítalak tőle!

A zöld disznó a talicskába ültette a királykisasszonyt, indult is az erdőn át vele.