A zöld disznó
Olvasási idő: 3 Perc
Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl, volt egy király. Volt egy fia, de az nagyon gonosz volt, mert mindent megtehetett, ami csak eszébe jutott.
Örökké a sötét erdőt járta, öldöste a madarakat, vadakat, egyszer még egy rőzseszedő anyókára is rákiáltott, hogy az majd szörnyethalt:
– Kitakarodj ám az erdőmből azonnal! Kutyákkal itatom fel a véred, ha azonnal ki nem takarodsz innen!
Az meg rimánkodással akarta megbékíteni:
– Jó királyfi, hét napja nem fűtöttem, meghalok a hidegtől! Ezt a rőzsét úgysem használod semmire.
Hát még rá is vert érte.
– Na, királyfi, verjen meg az isten! Zöld disznó képében túrjad az erdődet, míg egy királykisasszony meg nem csókol!
És halljatok csodát: megrázkódik a királyfi, s ahogy van, fertelmes zöld disznóvá változik, a palota hatalmas disznóóllá, a sok aranyos minden szalmává!
A szomszéd királynak pedig volt egy igen szép lánya, akit az apja mindenkinél jobban szeretett. Ő is egyetlen gyerek volt, mint a gonosz királyfi, mégis csupa jóság. Pedig semmi kérését senki soha meg nem tagadta néki sem.
Egyszer is azt kérte az apjától, hadd kocsikázhasson a sötét erdőben, s még erre is rálett a király. Intett a kocsisának:
– Jóska! Fogd be a négy szürkét!
Benn az erdőben aztán nagyot zökkent a hintó. Üti-veri Jóska a négy lovat, de a hintót mozdítani sem tudják. Leszállni sem lehet, a hintó ajtajáig feljött a sár, egy pocsolyában akadtak el. Ülni kell, várni, míg a sár felszárad.
Egyszer csak valami nagy zörgést hall a király, s ahogy kinéz a hintó ablakán, kapja máris a puskáját. A többi, az inas, a kocsis is csak jelre vár.
De a királykisasszony is észreveszi ám a zöld disznót, rimánkodni kezd:
– Édesapám! Ne lőjék meg! Hátha tud segíteni rajtunk!
A disznó nem is látja a puskákat, egyenest a hintónak tart, jó messziről rákezdi:
– Röf röf, kedves király uram! Kihúzom én a hintót, ha a lányod feleségül adod hozzám!
A király majd szörnyethalt.
– Néked adjam?! Inkább itt veszek hintóstul, lovastul!
Aztán, bölcsebben, alkudozni kezdett:
– Húzz ki a fele királyságomért!
Csakhogy a zöld disznó nem alkudott.
– Jól van – mondta ki végül a király -, nem maradhatunk itt a pocsolyában.
A zöld disznó meg kitolta a hintót a jó útra, a szürkék elvágtattak.
Nevettek is nagyokat a hintóban:
– Ez sem ér utol bennünket!
De rosszul gondolták, mert a disznó bement az ólba, előhúzta a talicskát, és indult nagy nyikorogva:
– Nyif, nyaf, nyuf, feleségért megyünk!
És így addig ment, mendegélt, míg a kastély kapujához nem ért. A kocsis jól bezárta a kaput, de a zöld disznó kopogtatni kezdett.
– Király uram, nyittasd ki a kaput, hadd vigyem el a feleségemet!
– Lányom, menned kell – mondta a király -, a király szava szent, s én balgán neki ígértelek. De sose félj, megszabadítalak tőle!
A zöld disznó a talicskába ültette a királykisasszonyt, indult is az erdőn át vele.