A tó leánya

Olvasási idő: 2 Perc A Mezőségen Kók és Detrehem közelében van a Tóháti-tó. Nem messze tőle hegyek emelkednek. E hegyeket gyakran sűrü fejér köd lepi el, ráborulva éjente a tó vizére. Halljuk mily eseményt kapcsol hozzá a monda. Hajdanában, midőn e kopár földet még erdők boriták, egyik bércztetőt vár koszoruzá. A várúr Záh, és fia Bod éltek benne, fényben, boldogságban. Az apa élte delében, a fiu serdülő korában volt. Mulatságból gyakran verek föl a szomszéd erdő vadait. Ily vadászat alkalmával történt, hogy Bod az erdőben vénfa tövénél leűlt s elaludt… Mikor felébredt, érzi, hogy rosszul van. Nem mehetett tovább. Körűle oly hallgatag vala minden; sehol egy ember, egy távol hang… Kínai közt gyönge kéz simitá megizzadt homlokát; föl nézett, s tündér-szép mezei lányt látott maga előtt. A leány vizért indult volt a forrásra, s nyögés hangja vezeté a beteg vadászhoz. A szép fiatal és szenvedő arcz részvétre gerjeszté a leányt. Házukhoz hivta Bodot. Az ifju örömest engedett s nemsokára az egyszerü mezei lakhoz értek. Itt gondos ápolás fogadta; szép őrködő szem viraszta fölötte, s a beteg ifju néhány nap mulva jobban lett. Vadász társai ez alatt az egész erdőt bejárták, felkutaták érette. Nem tudák hová lőn. Záh aggódni, nyugtalankodni kezdett. Fölkutatá otthon várában is, mind hasztalan, a fiu sehol sem volt. Az apa gyanus gondolatra jött, hogy fia tán az ismert szépségü mezei lányra bukkant, nem válhat meg tőle, s felejti apját, vadászatot, mindent. Záh régóta ismerte a szép leányt, szerelemre gyuladt iránta, nyilatkozott, kisértgeté, de mindhiába, a leány megvetette, utálta őt. S most a szerelemféltés kínaival, boszu-tűzzel kebelében, rohant az erdei lak felé, hol egy ösvény-kanyarulatnál megpillantá a már felüdült ifjut a szép mezei lánynyal karjain. Mint veszett állat vad dühvel rohanta meg Bodot s tőrével átverte kebelét. Záh s az odacsődült emberek az erdő mellett fekvő tóhoz vitték az ifju testét, csolnakra tették s a vár felé eveztek; azonban a csolnak egyszer csak elsűlyedni kezdett terhével. Záh és segéde megmenekültek a haláltól, hogy élte annál kinosabb legyen; de a hullát hinár lepte el s többé soha sem bukkant fel a viz színére. E napon a mezei lány is eltűnt, senki sem látta többé soha. Fejér alakokat láttak ellebegni a tó felett és szélein. E nap óta sűrü fehér köd lepé el a közel hegyeket, mely minden éjszaka a tó vizére borul, csak a napsúgár megjelenésére tűnik el, s lett neve tóleánya.