A szél meg az ember

Olvasási idő: 4 Perc Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy szegény ember. Nagyon nagy családja volt, és sokat dolgozott. Egyszer úgy történt, hogy nem volt hol dolgoznia. Már sírnak a gyerekek, éhesek, nincs mit adjon nekik enni. Akkor az eszébe jutott, hogy van még egy kevés, nem tiszta gabonája. Kivitte a szabadba, hogy a szél átfújja, megtisztítsa, majd megőrli azt, és főz egy kis kását a gyerekeknek. Mihelyt csak kivitte a gabonát, erős szél támadt, és elfújta a gabona­­szemeket és a szemetet is. Sírva ment be:

– Mit tegyek most?

Az anya még jobban sírt. A gyerekek egyre csak enni akarnak, szörnyen megéheztek.

– No, akkor mi legyen? Elmegyek, bosszút állok, hogy ezt tette. Elmegyek, megkeresem a szelet.

És elment. Megy, mendegél, hegyeken, erdőkön át, de sehol sem találja a szelet. És amint így vándorolt, eljutott egy kis házhoz – alig van teteje, a falak is összedőltek. No, biztosan ez a szél háza! Bement. És tényleg: ott fekszik egy vastag ajkú óriás. Az egyik sarokban a feje, a másikban a lába. Keresztben az egész házon. Alszik és hangosan horkol! Fel kellett kelteni:

– Szél, szél, mit tettél? A gyermekeim szörnyen éhesek! Te pedig elvitted a búzaszemeket! Én azt akartam, hogy csak a szemetet fújd ki, de te a búzát is elvitted. Nincs mivel etessem meg a gyerekeket.

A szél nagyon megharagudott, hogy felkeltették. De miután az ember a gyerekeket kezdte emlegetni, meghatódott.

– Tudod, én adok neked egy táskát. Amikor hazamész, tedd a táskát az asztalra és mondd ezt: „Táska, etess meg minket!” És meg is fog etetni. Miután jóllaktatok, mondd ezt: „Táska, takaríts el mindent!”, és akkor semmi sem marad az asztalon. Ezentúl így táplálhatod a családodat.

Az ember megköszönte a szélnek, de a szél még ezt mondta neki: – Egyenesen menj haza, sehová be ne térj! A táskát vidd a gyerekeidnek!

No, el is indult hazafelé. Megy, mendegél, de az út mellett állt egy kocsma. Ha már erre járok, be kell oda mennem. Be is ment a kocsmába, feltette a táskát az asztalra. El akar dicsekedni másoknak, ezért így szólt:

– Táska, etess meg!

Egyszerre mindenféle étel jelent meg az asztalon. Miután jóllakott, így szólt:

– Táska, takaríts el mindent!

Minden eltűnt. Csak a táska állt az asztalon. Mindjárt ott termett mellette a kocsmáros, hozott neki innivalót.

– No, ennyit megettél szárazon, és nem is ittál. Ez a kis pálinka jó kedvre fog deríteni.

Az ember hallgatott rá, majd elaludt. Miközben aludt, a kocsmáros kicserélte a táskát: azt el­vette az asztalról, és odatett egy egyszerűt. Az ember felébredt, semmire sem gondolt, fogta a táskát, és hazament. A gyerekek kiabálva fogadták:

– Apa, hoztál enni? Nagyon éhesek vagyunk. Hoztál?

– Hoztam, hoztam.

Az asztalra tette a táskát, és így szólt:

– Táska, etess meg! Táska, etess meg!

Semmi sem történt.

– Micsoda? Gúnyt űzött belőlem a szél? Ismét elmegyek és megverem.

És elment, hogy megverje a szelet, mert a táska nem etette meg őket. Amikor odaért, mondta is: