A rózsalány

Olvasási idő: 6 Perc

Volt egyszer egy asszony, aki az erdőben lakott. Ez az asszony szánalomból a házába fogadott egy szegény árva fiút, aki eltévedt az erdőben, és úgy gondját viselte, mintha édesanyja lett volna.

Mikor a fiú felnövekedett, egy napon így szólt az asszonyhoz:

– Anyám, nekem el kell mennem, hogy megkeressem a Rózsalányt!

– Ó, fiam, az a leány nagyon messze lakik, és ha sikerülne is eljutnod odáig, akkor sem igen tudnád elnyerni, mert egy sárkány őrzi!

A fiút azonban nem lehetett többé visszatartani. Így hát az anyja adott neki egy csengőt, ezekkel a szavakkal:

– Ha valami kívánságod támad, rázd meg ezt a csengettyűt!

A fiú elindult, és ment, ment, egyre messzebb, és egyszer csak egy nagy méhrajhoz ért. Megkérdezte a méhkirálynőt, nem tudná-e megmondani, merre lakik a Rózsalány? A méhkirálynő azt felelte, hogy ő ugyan nem tudja, de hamarosan tudomást szerezhet róla, és azzal valamennyi méhecskéjét elküldte, hogy kérdezősködjenek. A méhek azonban visszatértek anélkül, hogy bármelyikőjüknek is sikerült volna hírt hoznia a Rózsalányról.

Ekkor a méhkirálynő méhszámlálást tartott, és kiderült, hogy egyikük még hiányzik. Végül az elkésett alattvaló is megérkezett, útközben ugyanis lesántult. Ő azután meghozta a várva várt hírt, mivel éppen a Rózsalánynál járt. Így hát a királynő megparancsolta, hogy mutassa az utat a fiúnak.

A méhecske átvezette kísérőjét egy nagy-nagy réten. Azután egy erdőhöz értek. Az erdő szélén lakott a Rózsalány egy hatalmas kastélyban, a fiú tehát elszegődött a kastélyba libapásztornak, és mindig a kert közelében legeltette a libáit. Itt mindennap látta a világszép Rózsalányt, aki ott járt-kelt a virágok között.

Fülébe jutott, hogy a Rózsalány minden este a városba megy bálba. Mikor beesteledett, elővette csengettyűjét, és megrázta. Abban a pillanatban előtte termett egy rézparipa, mellette hevert egy rézköpeny. A köpenyt nyomban magára öltötte, és belovagolt a városba. A bálban egyre a Rózsalánnyal táncolt, aki nagyon boldog volt a szép fiatalember karján.

Még mielőtt a bál véget ért volna, a fiú titkon kiosont, felült a lovára, és hazavágtatott.

A Rózsalány mesélt az anyjának a szép rézköpenyes fiúról, aki eközben már újra szegény pásztoröltözékében őrizte a libákat, és csak lopva mert egy-egy pillantást vetni a virágoskertbe.

Másnap este a Rózsalány megint elment a bálba. A pásztorfiú újra megrázta a csengőt, és nyomban előtte állt egy ezüstparipa, és mellette hevert egy ezüstköpeny. Magára öltötte a köpenyt, és elvágtatott a városba, a bálra. Itt megint egész este a Rózsalánnyal beszélgetett, aki nagyon boldog volt. De még mielőtt a bál véget érhetett volna, a fiú kiosont, felült a lovára, és elvágtatott.

A következő nap reggelén a Rózsalány megint mesélt anyjának a szép fiatalemberről, aki ez alkalommal ezüstköpenyt viselt. A fiú eközben azonban már újra libáit őrizte, és csak lopva mert egy-egy pillantást vetni a virágoskertbe.

A leány anyja kíváncsi volt, szerette volna megismerni a szép ifjút, és megkérdezte a leányát, nem jelölte-e meg valamivel a fiút? A leány azt válaszolta, hogy az eszébe sem jutott.

– Akkor hát, édes lányom, legközelebb vigyél magaddal egy kis szurkot, és amikor veled táncol, kend bele a hajába.