A medve és a farkas

Olvasási idő: 2 Perc Medve:Jó reggelt, farkas koma!

Farkas:Nekem ugyan nem jó, de azért fogadj Isten!

Medve: De szomorú vagy; tán bizony megéheztél, hogy olyan csikasz a horpaszod? De nini, te véres vagy, mi bajod esett?

Farkas:Jaj, komám, én pórul jártam. Nagyon megéheztem és kaptam magam, bementem a faluba egy kis eledelt szerezni. Amint egy bárányt el akartam csípni, a kutya elkezdett ugatni, csaholni. Kiugrik erre az ember és fényes farkával, amit ő baltának nevez, úgy elpáholt, hogy alig tudtam az irhámat tovább cipelni.

Medve: Sokat hallom én azt az embert emlegetni. Csak találkozhatnám egyszer vele, úgy összetépném, mint ezt a galagonya-bokrot.

Farkas:Telhetik kedved benne. Gyere el holnap reggel hozzám, mutatok én neked embert.

El is ment másnap korán reggel a medve a farkashoz. Azután az országút mellett egy bokor mögött lesbe állottak.

Csak várnak, csak várnak, egyszer csak arra jön egy gyermek.

Medve:Hát ez az ember?

Farkas:Nem, ez csak lesz.

Csak várnak, csak várnak, egyszer csak arra jön egy vén koldus.

Medve:Hát ez az ember?

Farkas:Nem, ez csak volt.

Csak várnak, csak várnak, egyszer csak arra jön egy huszár.

Medve:Hát ez az ember?

Farkas:Ez már talpig ember.

Most a medve kiült az országút kellő közepére és elállta a huszár útját. A farkas pedig a bokorban maradt, onnét nézte az egész dolgot.

Amint a huszár meglátja a medvét az út közepén, előveszi a pisztolyát és kétszer is rálő. Mind a két lövés talált, mert a mackó ugyancsak megrázkódott belé. De azért fel se vette, csak ott maradt ültő helyiben. A huszár se veszi tréfára a dolgot, kirántja a fényes kardját s innen is, túl is úgy megszabdalja medve uramat, hogy egészen vérbe köpülve fut a közeli erdőbe. A huszár nem űzhette tovább, mert sietős volt az útja, nagy pecsétű levelet vitt.

Egy hét múlva, mikor már félig-meddig kiheverte a medve a bajt, találkozik vele a farkas.

Farkas:No, komám, most már csak elhiszed, hogy az ember a legerősebb állat?

Medve: Vagy akarom, vagy nem, el kell hinnem. Hanem soha világ életemben én olyan furcsa állatot nem láttam, mint ez az ember. Legelőbb is, mikor vagy harminc lépésnyire volt tőlem, mint a vadmacska, úgy a szemem közé fujt, hogy még a bőröm is borsódzott tőle. Aztán, mikor közel jött hozzám, avval a fényes nyelvével úgy megpofozgatott, hogy szinte meghaltam belé.