A medve, a farkas, a róka meg a nyúl a margit-napi vásáron mediáson

Olvasási idő: 4 Perc

Egyszer a medve, a farkas, a róka meg a nyúl elégedetten üldögéltek együtt a zöld erdei házikóban. Akkor megszólalt a róka:

– Mi lenne, ha egyszer mi is elmennénk Mediásra, a Margit-napi vásárra? Azt mondják, ott lehet aztán igazán szórakozni!

A medve azt felelte rá:

– Hát ami azt illeti, én bizony már öreg vagyok, hamar el is fáradok, de ha a farkas koma velünk jön, és vigyáz ránk, akkor nem bánom. Nélküle azonban nem megyek, mert az emberek hamisak és gonoszok!

– Micsoda? Biz én nem félek tőlük! – kiabálta dacosan a farkas. – Veletek tartok, így hát ne féljetek, nem érhet benneteket semmi baj vagy szégyen!

– Én is, én is veletek megyek! – kiabálta lelkendezve a nyúl.

– Elhallgatsz rögtön, te kölyök? – szólt rá a róka. – Te még nagyon tapasztalatlan vagy. Csak bámulnál szájtátva, és bajba rántanál bennünket!

Erre a nyuszi odasimult a farkashoz, mintha csak azt akarná mondani:

– Intézd el, hogy én is veletek tarthassak!

Ez nagyon tetszett a farkasnak, azért hát így szólt:

– A nyuszinak is velünk kell jönnie! – s azzal végigsimogatta a kis nyúl pofácskáját.

– Igen ám – mondta a medve -, de mindenkinek, aki a Margit-napi vásárra megy, kell, hogy legyen valamiféle mestersége. Hát mi mit mondunk, hogy kik vagyunk?

– Hát ez aztán igazán egyszerű – mondta a farkas. – Azt mondjuk majd, hogy diákok vagyunk. Te énekled a basszust, a róka az altot, a nyuszi meg a szopránt, én meg leszek a kántor, aki a dallamot vezeti, és a kórust dirigálja!

Amikor már mindent jól meghánytak-vetettek, mindegyikük kikefélte szépen a bundáját – mert a Margit-napi vásáron csak tiszta bundával szabad megjelenni -, s azzal fölkerekedtek.

Ahhoz azonban nem volt bátorságuk, hogy világos nappal vonuljanak be a városba, így hát megvárták, míg alkonyodni kezdett. Akkor azután halkan, lábujjhegyen beosontak a külvárosba. Úgy mentek egymás mögött, libasorban, mint ahogy Balázsfalvára szoktak vonulni a kutyák: elöl ment a farkas, utána a róka, amögött a medve, s a sort a nyúl zárta be.

Mint jól tudjátok, a külvárosban van egy nagy vendégfogadó. A fogadós éppen disznót vágott, és már messziről érezték a friss kolbász illatát.

– Ide bizony bemegyünk – mondta a farkas -, és jót eszünk-iszunk, mulatunk! Nem ismer itt minket senki emberfia!

A rókának nem nagy kedve volt a dologhoz, és előbb alaposan fontolóra vette a helyzetet, mert szerinte mindez kissé veszélyesnek látszott:

– Sógor, ne olyan hevesen!

A farkas azonban egyre csak a kolbász szagát szimatolta, se látott, se hallott, és be is nyitott nyomban a fogadó ajtaján.

– Jöjjenek csak! Isten hozta mindnyájukat! – köszöntötte őket a fogadós.

Erre aztán mind a négyen bementek.

– Frissen sült kolbászt és bort ide! De sokat! – kiabált a farkas. A pincér már hozta is. Az állatok leültek, ettek-ittak, és amint valami az asztalra került, pillanatok alatt el is tűnt a bendőjükben, a pincér nem győzött eleget hozni.