A ládikó

Olvasási idő: 5 Perc

Egy gazdag ember, mikor érezte, hogy közeledik a halála órája, maga elé hivatta a város legelőkelőbb két emberét, s a három fiát, hogy hallgassák meg az ő utolsó kivánságát. Mikor eljött a két tanu is, meg a három fiu is ott állott nagy siránkozással az ágya mellett, megszólalt a gazdag ember:

– Édes fiaim, én annyi vagyont hagyok reátok, hogy halálotok napjáig boldogan megélhettek belőle, ha tisztességgel dolgoztok. A pénzen kívül még egy ládikót is hagyok reátok örökségül, de arra kérlek, hogy amíg a legnagyobb szükségben nem vagytok, ne vegyétek elő, hanem az egyiknél legyen a ládikó kulcsa, a másiknál a ládikó, s úgy őrizzétek meg a végső szükség idejére.

Megigérte a három fiu ezt szentül a két tanu előtt, aztán mindjárt be is csukódott a gazdag ember szeme. Örökre elaludt.

A temetés után hamar felosztották egymás között a birtokot a testvérek. A ládikót az idősebb tartotta magánál, a kulcs a másodikhoz került.

Telt, mult az idő, de bizony sok idő nem is telt még el a gazdag ember halála óta, a legkisebbik fiu akár a polyvát, úgy elpallotta a pénzét, s úgy maradt, mint szedett fa, még betevő falatja sem volt. No, ha nem volt, ment az idősebbik bátyjához, s mondta neki:

– Édes bátyám, nyissuk fel a ládikót, mert különben éhen pusztulok. Egy garas nem sok, annyim sincs.

Elszomorodott az idősebbik fiu, mikor ezt hallotta, de visszagondolt arra, hogy mit igért az édesapjának, s azt mondta a testvérének:

– Nem nyitom fel a ládikót, nem szegem meg az igéretünket. Nesze, itt van ötezer forint, kezdj valamit vele. Ha vissza tudod majd egyszer adni, jó; ha nem, azt se bánom, de a ládikót nem nyitom fel.

Hej, örült a fiu, volt pénz megint! De bizony olyan rossz gazda volt, hogy alig tartott egy kis ideig a pénz nála, megint arra ébredett egy reggel, hogy volt pénz, nincs pénz. Bizony, ha nincs, elmegy a kisebbik bátyjához, s mondja neki nagy szomoruan: Édes bátyám, megint elfogyott a pénzem, nyissuk ki a ládikót. Minek várakozunk az enyémnél nagyobb nyomorúságra?

De a kisebbik testvér is megbecsülte az apjának tett igéretet, s mondta:

– Inkább adok neked ötezer forintot a magaméból, de a ládikót nem nyitjuk fel.

Megint jól élt a legkisebb fiu, de mikor fogytán volt a pénze, nem mert másodszor is a bátyjaihoz fordulni, hanem mikor ő hozzá került őrizetre a kulcs, szépen egy másikat csináltatott helyette, mikor aztán a láda került hozzá, kinyitotta vele. No, volt most elég pénze! Kiszedett a ládából egy jó csomót, a helyét kővel rakta meg, hogy észre ne vegyék, aztán nyugodtan éldegélt a lopott pénzből. Mikor ismét hozzá került a ládikó, megint jó csomót vett ki belőle, úgy, hogy kerek három esztendő alatt arany helyett kővel telt meg a láda.

No, ha nem volt a ládában arany, meg is szorult hamar, s ment a bátyjaihoz, hogy most már igazán itt az ideje, hogy felnyissák a ládikót, mert ő neki egy garasa sincs.

Mikor látták az idősebbik fiuk, hogy semmikép se lehet tovább zárva tartani a ládikót, elmentek ahhoz a két emberhez, aki tanu volt az apjuk halálakor, s elhívták, hogy legyenek ott ők is a ládikó felbontásakor. Megmutatták a két embernek, hogy a ládikó érintetlen, nem nyultak ez ideig hozzá, s aztán az idősebbik kinyitotta.