A kupec vesz egy fiút

Olvasási idő: 5 Perc Hol volt, hol nem volt, a régi időkben kupecek utazgattak. Egyszer egy gazdához elment egy koldus, szállást kért nála. Ugyanakkor jött egy kupec is, aki szintén szállást kért éjszakára. A kupec így szólt a koldushoz:

– Mesélj nekem valamit: olyan idős ember vagy, biztosan sok mindent tudsz.

­- Igen, tudok. Mesélhetek is. Legelőször: te gyermektelen vagy, de ma éjjel, itt az erdő mellett egy szegény embernek fia születik – ő a te fiad lesz.

A kupec elgondolkodott: hogyan találhatta ezt ki?

Eltelt az éjszaka, és reggel elment oda, amiről a koldus beszélt. Ott talált egy újszülöttet. A kupec megkérdezte:

– Mikor született?

Közölték vele, hogy azon az éjjelen. Akkor a kupec ezt mondta:

– Ez nem a ti fiatok, hanem az enyém.

Adott nekik ötszáz aranyat, hogy rendben felneveljék a gyereket és kitanítsák, egészen tizenhat éves koráig.

– Miután betöltötte a tizenhatodik évét, eljön hozzám, ott fog élni.

Vett egy ládát, és abba katonaruhát tett, kardot, puskát, ezer aranyat az útra, egy levelet, és az útitervet, a térképet, hogy tudja majd, hogy hová menjen.

– Amikor tizenhat éves lesz – mondta -, adjátok oda neki ezt a ládát, amit benne talál, az az övé.

Miután ezt mondta, elment.

Az évek gyorsan teltek. A gyerek jól tanult, és szép legénnyé serdült. Betöltötte a tizenhatodik évét, ekkor az apa így szólt hozzá:

– Te nem a mi fiunk vagy, hanem egy kupecé.

Odaadta neki a ládát. A fiú felül megtalálta a levelet és a térképet. Kivette a ruhát, felöltözött, a derekára kötötte a szíjat, beszúrta a kardot, a vállára vetette a puskát. A zsebébe dugta a kezét, megtalálta az ezer aranyat. A felét ott hagyta az apjának, elbúcsúzott a szülőktől, minden ismerőstől és elment.

Ment, mendegélt, elért az erdőhöz. Meglátta, hogy a szél az útra sodort egy hangyabolyt, és az emberek azon átmennek. Levette a kabátját, kiterítette a földre, ráseperte a hangyabolyt, majd elvitte az út szélére és összerakta. Ment tovább. Egy réten ment át, ahol méhek döngicséltek. Észrevette, hogy a lakásukat majdnem elérte már a víz. Fogta a méhkast és kivitte a partra, letette. Tovább ment. Leült, hogy megpihenjen. Felnézett, és látta, hogy egy héja két galam­bot vett üldözőbe, már-már utolérte őket. A fiú előkapta a puskáját, célba vette a héját és lelőtte. A galambok szabadon elrepültek. Miután kipihente magát, tovább indult. Elért egy folyó­hoz. Ott azt látta, hogy egy szigeten egy hatalmas hal tátog, olyan nagy, hogy egyik fele kint volt a vízből, és sehogyan sem tudott tovább úszni. Felkapott egy botot, azzal megmoz­dította és belelökte a mélybe a halat. Ismét ment tovább. Leült, falatozott, majd inni akart. Odament egy kis patakhoz, hasra feküdt és ivott. Egyszerre csak honnan, honnan nem, ott termett egy haramia, elkapta a tarkóját, és nem engedte el.

– Esküdj meg, hogy én vagyok annak a kupecnek a fia. Te pedig az én segédem. Ha nem, megöllek.

A gyerek félelmében megesküdött. A haramia levetkőztette a gyereket, magára öltötte annak ruháit, őneki pedig a saját rongyait dobta oda, majd kettesben tovább indultak. Eljutottak a kupechez. A kupec kiment, hogy fogadja a fiát. Megpillantva az érkezőket így gondolja: „Oh, bárcsak ez a rongyos lenne a fiam… De amilyen, olyan…”