A csodagyerek

Olvasási idő: 5 Perc

Volt egyszer egy paraszt, akinek szép nagy háza, sok szántóföldje és legelője volt, különben is nagy tekintélynek örvendett a faluban, és ez boldoggá és elégedetté tette. Volt négy gyermeke is: két fiú és két leány. Mikor a gyermekek felnőttek, és apjuk egyszer beszélt nekik gazdagságáról és boldog életéről, azt kérdezték tőle:

– De apánk, ha te ilyen gazdag vagy, miért nem vagy hát király?

Az öreg ezen felbosszankodva így válaszolt:

– Bárcsak elvarázsolnának benneteket mindaddig, amíg egyikőtök királyként nem tér haza!

Alig hangzottak el szavai, kívánsága máris teljesült: az idősebbik fiának ugyan megmaradt emberi alakja, de nyomban elfutott, a messzi nagyvilágba; a második fiú meg rókává változott; az idősebbik leány holló alakját vette fel, a fiatalabbikból pedig varjú lett, és a két madár elrepült messze-messze.

Az idősebbik fiú, aki megtartotta emberi alakját, egészen addig ment megállás nélkül, míg egy hatalmas királyi palotához nem ért. Ott bekopogtatott és megkérdezte, nem állhatna-e be szolgálatba? A király azt felelte, hogy ha elszegődik juhpásztornak, azt az állást megkaphatja, mert éppen betöltetlen.

A fiú elégedett volt az ajánlattal, és olyan szeretettel és odaadással gondozta juhait, hogy a nyáj egy év alatt megkétszereződött. Megörült erre nagyon a király, és a fiút nyomban előléptette marhapásztornak. A gulya ugyanúgy megkétszereződött a keze alatt egy év leforgásán belül, mint a juhnyáj. Ekkor a király megtette csikósnak: a ménes állománya is megkétszereződött egy év alatt. A király ezért rendkívül megszerette a fiút, és most már miniszterévé nevezte ki.

A királynak egyetlenegy leánya volt, aki éppen most töltötte be a tizennyolcadik évét. Születésnapján így szólt hozzá az apja: mondja meg, ha szívből szeret valakit, s legyen az bárki, ő ahhoz adja feleségül, és az az ember lesz majd utódja a trónon is.

A leány erre a fiút nevezte meg, mert akárcsak az apja, ő is régen megszerette már. A királyt nagyon boldoggá tette, hogy a lánya így választott, és hamarosan megtartották a lakodalmat. A király aztán nemsokára meghalt, és a veje követte őt a trónon.

Egy napon aztán az ifjú király azt mondta a feleségének, hogy neki vissza kell mennie a hazájába megváltani a testvéreit, és azzal elmesélte, hogyan átkozta el mind a négyüket az apjuk valaha.

Ezt hallva, az ifjú királyné nagyon megijedt, és így szólt:

– Ó, édes férjem, ha te itt hagysz, én elvesztem, mert innen nem messze lakik a Halál nélküli Köd, s az minden fiatalasszonyt elrabol. Ki védelmez meg engem, ha te most elmégy, és ez a rémség megjelenik?

A férje azt felelte:

– Ne félj, magammal viszlek téged is a hazámba!

Azzal egy csukott hintóban útra kelt a feleségével. A hintó egyik ablaka azonban nyitva maradt, s amikor az erdőn hajtattak keresztül, hát lám, jött egy hatalmas szélvihar, és mielőtt a férje észrevehette volna, elragadta a fiatalasszonyt, és egyetlen pillanat alatt elszáguldott vele. Az ifjú tudta, hogy a Halál nélküli Köd volt a tettes.

Azon nyomban kifogatta az egyik lovat a hintó elől, és megparancsolta a kocsisnak, hogy a másik három lóval mindaddig maradjon ott, míg ő visszajön. Ő maga pedig felugrott a kifogott paripára, és ellovagolt, hogy megkeresse a feleségét.